Rick Riordan: Csata a labirintusban (Percy Jackson és az Olimposziak #4)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz!

Percy Jackson semmi jót nem várt az iskolai nyílt naptól, de amikor titokzatos halandó ismerőse után két pomponlánydémonnal is találkozik, a dolgok még a vártnál is rosszabbra fordulnak. 

A sikersorozat negyedik kötetében már a küszöbön áll az olimposziak és a Titán isten közötti háború. Még az eddig biztonságos menedéknek számító Félvér Tábor is sebezhetőnek bizonyul, amikor Kronosz és hadserege megpróbál varázshatárán belülre kerülni. 
Hogy a támadásnak elejét vegyék, Percy és félisten barátai egy küldetésre indulnak a Labirintusba – a hatalmas, föld alatti világba, ami minden fordulóban újabb vérfagyasztó meglepetést tartogat számukra.


Higgyétek el, igazán nem egy újabb suli lerombolásával akartam kezdeni a nyári szünetet.

Készen állsz eltévedni?

Még én is alig tudom elhinni, hogy egy ilyen sablonos mondat jutott először az eszembe. Annyira semmitmondó a könyvhöz képest. Annyira egyszerű, annyira semmilyen. És bár nem illik hozzá, nem jut jobb az eszembe.


Valami olyasmit tett, ami igazán meglepett. Vissza kellett pislognia a könnyeit, és kétségbeesve felemelte a karját.
Előreléptem, és megöleltem. Pillangók kezdtek verdesni a gyomromban.

Hiszen a könyv alapja maga a Labirintus. A legtöbben valószínűleg ismeritek a Daidalos labirintusának történetét. A rettenetes labirintus, amiben a Minotaurusz tanyázik, és ahol gyerekeket áldoznak fel. Aztán Daidalos és Ikaros menekülése a szárnyaik segítségével, ami nem végződött túl jól. Ha nem ismered a történetet, ugyanakkor szeretnéd ennél részletesebben elolvasni, kattints ide! :)

Gyerekként egy nagyon egyszerűsített, és nagyon kedves változatát hallottam a történetnek. Ott egy kicsit rövidebb volt, egyszerűbb volt, ugyanakkor nagyon szerettem, így amikor megtudtam, hogy erre épül a könyv, akkor nagyon megörültem. Az pedig, ahogy Rick Riordan kivitelezte, majdnem most is meglepett. Egyedi volt és lenyűgöző, pontosan annyira, hogy illjen a történetbe.


- Egy tejesember - mondta Annabeth.
- Mi? - hüledeztem.
- Tejesember, egy férfi, aki tejet szállít.
- Igen, tudom, mit jelent a szó, de... Az utolsó tejesember már anyám gyerekkorában nyugdíjba ment.

Mert ott volt egy önálló életet élő Labirintus, ami egyszerre hívogató és rémisztő. Nagyon élvezném azt, ahogy felfedezem, hiszen megannyi új dolog vár ott arra, hogy valaki észrevegye. Szörnyek, kanyarulatok tömkelege, ami valóban nagyon kíváncsivá tesz, azonban rettenetesen félnék attól, hogy ezek megtámadnak, vagy éppen a Labirintus megpróbál az őrületbe kergetni.

Amire volt példa. Sajnos. Ott volt Chris, akire Clarisse talált rá, miután félájultan kimenekült a Labirintusból. A fiú felfedezőként járt lent a szövevényes útvesztőben, ami majdnem az életébe került. Azt hiszem, ez egy nagyon jó elrettentő példa, miért nem szabad ujjat húzni ezzel a titokzatos, ősi teremtménnyel.


- Maga most valami jót cselekedett... De miért?
- Azért, mert jó vagyok! Csak úgy csöpög belőlem a jóság! Nem vetted még észre, Perry Johansson?
- Hát...
Ha viszont a Labirintus nem lenne elég, akkor ott vannak Percy álmai is. Azt mondják, hogy egy félvér álmai nem csak álmok, hanem figyelmeztetések, történések, bármi, ami akár segítheti is a hőst. A lényeg, hogy ezek nem egyszerű álmok. Percy-nek eddig is voltak érdekes álmai, azonban úgy gondolom, hogy ezek ebben a részben kapnak nagyobb hangsúlyt. Egyre jobban befolyásolják a döntéseiben, és ezáltal az események alakulásában is egyre nagyobb hatásuk van az álmainak. Nem hiszem, hogy nagyon boldog lennék, ha még éjszaka, pihenés közben sem tudnék rendesen pihenni.

És mi ad még újabb plusz lökést a sorozatnak? Kronosz tervei egyértelműen megdöbbentik elsőre az olvasókat, akik pedig nem először olvassák, garantáltan arra fognak gondolni, hogy "úristen, ebből lesz az meg az, meg ez" és rádöbbennek, hogy mennyire hamar kitalálta Rick Riordan a dolgokat. Aztán emellett még ott vannak az újabb szörnyek és lények, amikkel eddig még nem találkoztunk. Egy kicsit többféleképpen is kilépünk a komfortzónánkból. 

Összességében pedig elmondhatom, hogy egyszerűen imádtam ezt a könyvet, ahogy a többit is eddig. Mindenképpen ajánlom elolvasni, de belőlem teljes mértékben előbújik ilyenkor a rajongó, így aki bizonytalan magában, az mindenképpen vegye ezt figyelembe! :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Dan Wells: Csak a holttesteden át (John Cleaver 5.) + Novella

Rick Riordan: Hádész háza (Az Olimposz hősei 4.)

Rick Riordan: Athéné jele (Az Olimposz hősei 3.) (Évi)