2018. augusztus 17., péntek

Sylvia Day: Botrányos viszonyok



Eredeti cím: Scandalous Liaisons
Fordító: Goitein Veronika
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Oldalszám: 412 oldal
Kiadás: puhatáblás
Ár: 3699,-
ISBN: 9786155692635
Moly





Fülszöveg
Három történet egy könyvben, a romantikus irodalom koronázatlan királynőjétől. A főszereplők csintalan rosszfiúk, akikkel nem igazán lehet finom társaságban mutatkozni. Viszont ellenállhatatlanok…

Lopott gyönyör – Merrick grófja, Sebastian Blake elmenekült a rangjával járó felelősség elől, és kalóznak állt. De egy furcsa zsákmányt szerez: egy nőt, aki azt állítja, hogy az ő menyasszonya. A házasságot még apáik írták alá a nevükben.

Lucien kockáztat – Lucien Remington semmiféle szabályt nem tart be, sem a hálószobában, sem az üzleti életben. Amit akar, azt megszerzi. De igazán csak Lady Julienne kegyeire vágyik.

Az őrült hercegné – Hugh La Coeur sosem akart gróf lenni. Nem vágyik több felelősségre, mint ami a nőkkel és a fogadásokkal jár. Kivétel azözvegy hercegné, a szenvedélyes Charlotte. A gróf először életében szeretné magára vállalni ezt az édes terhet, amit a nő jelent.

Sylvia Day a New York Times és az USA Today bestsellerírója, könyvei nemzetközi sikerlistákat is vezettek. Több mint 20 díjnyertes könyve jelent meg, közel 50 országban. 28 országban vált bestsellerszerzővé, könyveit több tízmillió példányban adták ki.


Nagyon fontosnak tartom, hogy mielőtt belekezdünk egy könyvbe, legalább nagyvonalakban tudjuk, hogy mivel is állunk szemben, így elkerülhetjük a kellemetlen meglepetéseket. Sylvia Day nevét, ha csak említőlegesen is, de szerintem legtöbben hallottuk már. Az írónő romantikus regényekkel foglalkozik, azon belül is híres hírhedt az erotikus tartalommal fűszerezett sztorijairól.
Ezúttal három, történelmi köntösbe bújtatott rövidebb történettel van dolgunk. Ezt nagyon jó ötletnek tartom, hiszen az ilyen hangvételű regények egyik leggyakoribb hibája, hogy a történetszál idővel ellaposodik és alaposan kidolgozott karakterek híján nincs mi fenntartsa az olvasó érdeklődését, kellően rövid terjedelemmel azonban ezek többé-kevésbé kikerülhetőek.
A novellák (nevezhetem őket annak?) egy-egy visszatérő szereplő és a rosszfiúk iránti rajongás által összekapcsolhatóak, és kétségtelenül rászolgáltak a Botrányos viszonyok címre, mégsem tudnék róluk egy összefüggő történetként beszélni, így külön-külön foglalkozom velük.

Lopott gyönyör

Az első novella főszereplője a kalózkapitánynak állt gróf, Sebastian; és az általa kirabolt kereskedőhajó tulajdanosának lánya, Olivia. Aki tulajdonképpen egy elrendezett házasság keretein belül akkor már kerek két hete a felesége, ezzel eléggé megbonyolítva a helyzetet.
A kezdés egy erős in medias res, szereplőink nem matekolnak sokat a dolgon, gyakorlatilag egyből teljesítik hitvesi kötelességeiket, nem sok idő hagyva az olvasónak arra, hogy egyáltalán feldolgozza mi történt.
Ez akár furcsa is lehetne, pláne, ha figyelembe vesszük milyen korban játszódik a történet, de abba azért bele kell gondolnunk, hogy abban az időben is biztos voltak igények, csak max írni nem illett róla. Sebastian egy valószínűleg hónapok óta nyílt vízen kallódó tengerész, Olivia meg a tipikus kisasszony, akinek sose volt szabad semmit. Most meg hát, lehet nekik na. Sőt, tulajdonképpen muszáj is. :D Meg azt azért még tegyük, hozzá, hogy Olivia részéről erős indok lehetett az is, hogy az elrendezett házasságok idejében egy rang nélküli nőnek már akkor szerencséje volt, ha nem egy pocakos, kopaszodó vénembert kapott, így jogosan érezte úgy, hogy övé a lottó ötös.
Az én véleményem szerint az ő esetükben nem is nagyon beszélhetünk szerelemről (legalábbis eleinte biztosan nem), inkább tűnt a kapcsolatuk két olyan ember viszonyának, akik között megvan a szikra, és próbálják a legjobbat kihozni abból, amibe belekeveredtek.
Sokszor olyan érzésem volt, hogy még ők sem tudják eldönteni, hogyan is állnak és emiatt kicsit zavaros volt a cselekmény, valamint a karakterkidolgozás terén is lett volna még mit alkotni, ráadásul a kalóz témát sem éreztem túl hangsúlyosnak. A három novella közül szerintem ez sikerült a leggyengébben, de könnyed esti olvasmánynak még így is megállja a helyét. :)

Lucien kockáztat

A három sztori közül szerintem magasan ez volt a legjobb.
Lucien Remington a felső tízezer véleménye szerint egy háziasított kalóz, aki hatalmas vagyonát nem éppen tiszta ügyleteknek köszönheti. Ezzel szemben Julienne La Coeur egy megboldogult gróf lánya, akit öccse iránti aggódása késztet arra, hogy felkeresse a férfi klubját.
Az ő vonzalmuk számomra nem tűnt olyan légbőlkapottnak, hiszen régóta ismerték egymást, annak ellenére, hogy társadalmi különbségek miatt sosem mutathatták be őket hivatalosan. Julienne tisztelte a férfit annak kifinomult üzleti érzéke és kemény munkára való hajlandósága miatt, Lucient pedig elsősorban Julienne kedvessége és világra való nyitottsága fogta meg.
Juliennet legfőképp a kíváncsiság hajtja, ami érthető, hiszen akkoriban nem volt túl sok platform, ahonnan tájékozódhatott volna, Lucien viszont szíves örömest megmutat neki mindent. Rettentő szimpatikus főszereplőket kaptunk, akiken ezalkalommal érződött, hogyan is alakul át a közöttük lévő vágy szerelemmé.
Julienne egy intelligens, jólelkű és rendkívül talpraesett nő, aki ugyan elfogadta sorsát, mégis módfelett irigy azokra, akik megtapasztalhatják milyen is az igaz szerelem. Lucien pedig kifogástalanul hozza a fülszövegben beígért rosszfiú arculatot, ennek ellenére én nagyon örültem neki, hogy nem sikerült ennyire kétdimenziósra, voltak értelmes gondolatai és nem félt kimutatni mit érez, legyen az akár kirobbanó öröm vagy mardosó bűntudat.
Itt sokkal könnyebben tudtam követni az események alakulását, nem csapongtak annyit a szereplők és nem volt olyan érzésem sem, hogy az írónő túl sok mindent akarna belezsúfolni abba a csekély 140 oldalba. Ők voltak az a páros, akikről még szívesen olvastam volna többet, sőt azt sem bántam volna, ha róluk szól az egész regény. :)

Az őrült dáma

Ezúttal a már előző részben mellékszereplőként jelen lévő Hugh La Coeur történetével ismerkedhetünk meg. Julienne felelőtlen fivére egy balesetnek köszönhetően kénytelen több éjszakát is egy furcsa szerzetekkel tömött, eldugott birtokon tölteni, ami ráadásul a hírhedt őrült dáma tulajdonában áll. Ez mégsem tűnik többé akkora problémának, amikor megjelenik a hercegné társalkodónője, Charlotte, aki egy pillanat alatt felkelti az érdeklődését.
Hugh személyére ráfért a karakterfejlődés. De nagyon. Szerencsére ebben novellában ez meg is történik, Charlotte megmozgat benne valamit, ami eddigi könnyelmű hedonizmusából kizökkentve elindítja egy úton, amit talán joggal nevezünk felnőtté válásnak. Eljön az a pillanat az életében, amikor szeretne felelősséget vállalni valamiért, vagy valakiért, szeretné kiérdemelni, hogy Charlotte támasza lehessen.
A fő konfliktusunk is ekörül bonyolódik, ugyanis Charlotte egy erős, határozott jellem, aki túlságosan is hozzászokott már, hogy egyedül boldoguljon, így Hughnak egyáltalán nincs könnyű dolga. Érezhető, hogy szükségük van egymásra, de mindkettőjüknek új a helyzet, ezért nehezükre esik erről meggyőzni a másikat.
Ezen felül talán ez volt a három közül az egyetlen olyan novella, ami kicsit gondolkodásra késztette az olvasót, és tényleg tartogatott számára meglepetést, még ha egyes elemeiben kissé kiszámítható is volt. Szépen összefutottak a szálak a végére és kedves ismerősként köszönthettük az előző novellák szereplőit is, így úgy érzem méltó lezárása volt az antológiának. :)

Összességében nézve én úgy érzem a regény teljes mértékben teljesítette, amit ígért. Nyilván az ilyen könyvektől nem kell világmegváltást és túl sok mélyenszántó gondolatot várni, ezeket nem arra találták ki. :) Tökéletes viszont könnyed, szórakoztató olvasmánynak, főként akkor, ha nincs időnk komolyabban elmélyedni egy mélyebb történetben, és csak pár lopott sornyi kikapcsolódásra vágyunk. :)


Megtetszett? Az alábbi linken meg is rendelheted! :)

2018. augusztus 13., hétfő

TOP10 kedvenc idézet :)


Sziasztok! :) Az eheti TOP10 témája egy nagyon népszerű YA regény. Sarah J. Maas Üvegtrónja 2015-ben jelent meg nálunk a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában és azóta is töretlen a sikere a hazai olvasók körében, ami nem is csoda, hisz Celaena éles nyelve és tűzrőlpattant személyisége rengeteg szórakoztató részletet szolgáltat. Ebből hoztam most el 10(+1:) )-et. Jó olvasást! :)







1
„– Sajnos az előbbi kis mese miatt kénytelen leszel úgy tenni, mintha kedvelnél. Különben az emberek átlátnak a szitán.
– Úgy tűnik, hogy ugyanolyan kifacsart humorérzéked van, mint a koronahercegnek.
– Lehet, hogy ő lesz a legjobb barátom, téged meg kirekesztünk, csak hogy megpukkadj a sárga irigységtől.”

2
„– Menjen innen! Mindjárt meghalok – nyöszörögte Celaena a párnájának.
– Egy szép hölgy nem halhat meg egy szál magában – jelentette ki Dorian, és megsimogatta a lány kezét. – Szórakoztassalak egy érdekes történettel a halálod pillanatában? Miről olvassak neked?
Celaena elrántotta a kezét.
– Szívesen meghallgatnám a fafejű herceg történetét, aki nem akarta békén hagyni az orgyilkost.
– Ó, imádom azt a mesét! Annyira szép a vége. Tudtad, hogy az orgyilkos csak színlelte a betegséget? Így akarta felhívni magára a herceg figyelmét. Ki gondolta volna? Milyen dörzsölt nőszemély. A hálószobai jelenet pedig egyszerűen lenyűgöző. Érdemes elolvasni a végét is, pedig előtte mennyi ostobaságot fecsegnek!”

3
„– Mondtam neked, hogy futás előtt ne egyél!
– Nem kéne ennyire örülnöd a szenvedésemnek!
– Nem kéne ennyit hánynod!
– Egyelőre nem jön több!”

4
„Ha jól vette ki a szavait, akkor az orgyilkos arról beszélt, hogy „ő hercegi fensége kiválóan ért a hölgyek szórakoztatásához”. Nehemia harsányan felkacagott. Dorian elvörösödött. Ez a két nőszemély mindenkit kikészít. Az istenek legyenek kedvesek az áldozataikhoz.
– Na, kérem, mi nem csak nagyon fontos személyek vagyunk, de rendkívül sok a dolgunk is – folytatta Caleana, és belekarolt a hercegnőbe. Lehetséges, hogy iszonyatos, végzetes hibát követtek el, amikor megengedték, hogy ezek ketten összebarátkozzanak? (…)
A fiatalember gyilkos pillantást vetett Chaolra:
– Köszönöm a segítséget!
A kapitány együtt érzően megveregette a vállát.
– Azt hiszed, hogy ez kellemetlen volt? Akkor még nem láttad őket, amikor tényleg beindulnak.”

5
„– Bármikor visszamehetek Távolvégre.
– De nem fogsz.
– Ezt meg honnan tudod?
– Csak úgy.
– Hát ezzel most nagyon megnyugtattál”

6
„– Orgyilkos vagy.
– Ha besurranó tolvaj lennék, akkor udvariasabban viselkednél velem? – kérdezte Celaena, de aztán intett a kezével. — Nem kell válaszolnod.”

7
„– Már ha ezt az őrült tákolmányt kastélynak lehet tekinteni – felelte a hercegnő.
– Azt mondja, hogy igen – fordult Celaena Chaol felé.
– Elképesztő, hogy ez a hosszú mondat annyit jelentett, hogy igen – szólt közbe Kaltain megjátszott szívélyességgel.”

8
„– Fogd be a szád, és viselkedj rendesen!
A férfi lehelete valósággal perzselte a tarkóját.
– Le is ugorhatnék a lóról, hogy elszaladjak – kötözködött a lány. Jókedvűen odaintegetett egy fiatal férfinak. Az alattvaló leesett állal bámulta a nagylelkű udvarhölgy kedvességét. – Egy pillanat alatt eltűnhetnék.
– Na persze. Csak addigra már három nyílvessző állna ki a hátadból.
– Annyira kedves vagy.”

9
„Celaena Sardothien vagyok. Adarlan orgyilkosa. Ha ezek a fajankók tudnák, hogy ki áll előttük, nem nevetnének így. Celaena Sardothien vagyok. Győzni fogok. Nem fogok félni.”

10
„– Érezted te is? – kérdezte Chaoltól. A férfi lassan, rosszindulatúan elvigyorodott. Felemelte a tőrét, majd a hegyét végighúzta a márványpadlón. Újra felhangzott az előbbi hátborzongató hang.
 – Fene ette idióta – hördült fel a lány.”

+1 :)
„– Vagy pedig azt gondolják, hogy az úrnőm a herceg legújabb előkelő barátnője.
– A legújabb?
Philippa elmosolyodott, de a tekintetét nem vette le a ruháról:
– Ő hercegi fenségének igen nagy a szíve.”

Megtetszett? Az alábbi linken meg is rendelheted! :)
Sarah J. Maas: The Throne of Glass - Üvegtrón (Üvegtrón 1.)

2018. augusztus 11., szombat

Könyv, pont jókor - Kathleen Glasgow : Girl in Pieces - Lány, darabokban



Eredeti cím: Girl in Pieces
Fordító: Tóth Enikő Mária
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 448 oldal
Kiadás: puhatáblás
Ár: 3299,-
ISBN: 9789634571674
Moly





Sziasztok! :)
Könyv, pont jókor című új rovatunk első bejegyzésével érkezünk. Ebben a hónapban mindannyian ugyanazt a könyvet olvastuk, ami Kathleen Glasgow: Girl in Pieces - Lány, darabokban című regénye volt.


Fülszöveg:
Az ​embereknek tudniuk kell rólunk. Azokról a lányokról, akik a fájdalmukat a testükre írják.
A 17 éves Charlie Davist a Creeley pszichiátriai intézetben kezelik sikertelen öngyilkossági kísérlete után. Eddigi élete csupa szomorúság, tragédia és mellőzöttség volt: édesapja halála után elmenekült otthonról bántalmazó anyja elől. Pénz és barátok nélkül élt az utcán, megtapasztalta a teljes kiszolgáltatottságot, az éhezést és a fizikai fájdalmat.
A klinikán hozzá hasonló, önbántalmazó lányok társaságában van. Casper doktornő segítségével megindulhatna a gyógyulás útján, de anyagi helyzete nem engedi, hogy ott maradjon. Munkát és lakást talál, ám egyenlőtlen kapcsolatba keveredik a drogos, alkoholista, „majdnem híres” zenésszel, Riley-val, aki kihasználja őt, és nem engedi kiszabadulni az ördögi körből.
Charlie-nak azonban – szinte tudtán kívül – új barátai és támogatói lesznek, akik visszarántják a szakadék széléről, és erőt kap tőlük ahhoz, hogy hátat fordítson a kilátástalan, veszélyes kapcsolatnak.
Nem könnyű olvasmány. Nemegyszer megríkatja az olvasót, de reményt is ad.
„Nyugtalanító, gyönyörű és megkerülhetetlen könyv, ami még sokáig veled marad azután is, hogy az utolsó oldalt elolvastad.” Nicola Yoon, a New York Times-bestseller Minden, minden c. regény szerzője

„Melegen ajánlom ezt a regényt azoknak a tizenéveseknek, akik inspirációt keresnek vagy reményre szorulnak látszólag kilátástalan helyzetekben. Vedd a kezedbe a Lány, darabokbant, és kövesd Charlie-t, miközben szerelmes lesz, megismeri önmagát, és megtanul szakítani a múlttal.” – Joshua Flores, GERMmagazine

Reni szerint:

Ezzel a könyvvel egy kicsit döcögősen indult a kapcsolatunk. Azt hiszem, nem tudnék még egy olyan műfajt, vagy témát mondani, ami ennyire távol áll tőlem. Megvettem, hazahoztam, aztán hetekig sunyin méregettük egymást és elhaladni is csak tigrisbukfencben keresztet meg imakönyvet lóbálva mertem mellette.

Persze aztán rá kellett jönnöm, hogy felesleges volt az egész. Legjobb barátok sosem leszünk, még mindig nem szívesen olvasok ilyen hangvételű regényt, viszont azt el kell ismernem, hogy nagyon jól van megírva és bárhogy is legyen, ezt egyszer azért mindenkinek el kell olvasnia.
A könyv talán legnagyobb erőssége, hogy az írónő nem pszichológiai cikkek, wikipédia meg a Délmagyar alapján próbált beszélni a témáról. Elsőkézből kapjuk az információkat, így én pl. rengeteg olyan dolgot tudtam meg, amiről nem is tudtam, hogy tudni akarom. Az biztos, hogy nagyon durván megváltozott a felfogásom az egész dologgal kapcsolatban, így ha másért nem, ezért tényleg mustread könyv.

A regényben nincsenek fejezetek. Legalábbis a szó szoros értelmében véve. Tagolva van, de mindig az eseményeknek és az akkori hangulatnak megfelelően.
Az első részben rövidke fél-, egy- vagy maximum kétoldalas részeket kapunk, amitől egyrészt még a vonaton zötykölődve is át tudjuk érezni a feszült és zavarodott légkört, másrészt pedig nagyon durván eteti magát az egész.
Az is tetszett még, hogy nem kapunk bevezetést, nincs semmiféle magyarázat vagy vagdosós-lány tutorial. A legtöbb múltbéli eseményről még csak nem is elbeszélés útján szerzünk tudomást.
Az írónő Charlie érzéseit használja arra, hogy megismertesse velünk a történetét. Tudom, hogy ez így elsőre elég furán hangzik, de higgyétek el, nagyon működik. 🙂

A másik kedvencem pedig Louisa karaktere volt. Nem találkoztunk vele sokat, nem is mondanám a cselekmény szempontjából különösebben jelentős szereplőnek, de nagyon szép keretet adott az egésznek. Ő adta a könyv lelkét és elég sok velős gondolatot köszönhetünk neki.
Charliet én nem igazán tudtam szeretni. Sajnáltam persze, rettenetes dolgokon ment keresztül, de egy megtört lánynál nem tudtam többet látni benne. Számomra borzasztóan semmilyen volt. Nem tudom, hogy ez azért volt-e, hogy átlag lányként tudjunk vele azonosulni, vagy egyszerűen csak így sikerült, de nekem csalódás volt. Sőt, azt kell mondjam, hogy a könyv egyetlen karakterét sem tudtam szeretni vagy utálni. Volt, aki néha idegesített, olyan is, akivel egy-egy akciója után lepacsiztam volna, de azon kívül, hogy a regény minden egyes szereplőjét szívből sajnáltam, más érzelmet nem tudtak kiváltani belőlem és ez hagyott maga után némi hiányérzetet.
Nem is éreztem úgy, hogy a többi karakter egyáltalán fontos lenne, vagy bárkit is lenne lehetőségünk úgy igazán megismerni, amit megint csak nagyon sajnálok, mert egyes szereplők háttérsztorija és indítékai nagyon is érdekeltek volna. Így olyan volt az egész, mintha Charlie egyszemélyes drámájához kaptunk volna statisztákat, mert na, az a kislány mégsem lehet teljesen elzárva mindentől és mindenkitől.

Az erős kezdés után a könyv felétől nekem nagyon belassultak az események és nem is foglalkoztatott különösebben, hogy mi történik. Érződött, hogy nem ez a regény fő irányvonala, inkább a belső, lelki dolgokra koncentrált és ezek voltak azok, amik érdekesek voltak.
Örülök, hogy elolvastam, és tényleg úgy érzem, hogy legalább egyszer mindenkinek el kellene. Nem azért, mert jólesett, nem is azért, mert annyira szerettem volna... Egyszerűen sikerült általa mélyebben megismerkedtem egy olyan dologgal, amit hajlamosak vagyunk elbagatellizálni és úgy érzem, ezentúl több empátiával tudom majd kezelni a témát, amit őszintén köszönök az írónőnek.

Petus szerint:

Megmondom őszintén egy kissé csalódott vagyok. Egészen mást vártam, mint amit kaptam.

A fülszöveg rögtön megfogott, a borító is, ezért nem volt kérdés, hogy meg is veszem. Egy csomó jó értékelést olvastam róla, biztosra vettem, hogy nekem is tetszeni fog. És tetszett is, eddig nincs hiba, csak nem egészen erre számítottam.

Én egy kicsit szerelemes, szomorú regényt vártam, tudjátok olyan tipikus Vörös pöttyöst, de ez egyáltalán nem az. Nagyon komoly témát dolgoz fel az írónő, és ez érződik a stílusán, hangulatán is a könyvnek. Akarva-akaratlanul is Charlie helyébe képzeled magad, minden fájdalmát átérzed, lehetetlen elsiklani a szenvedése felett, és ez kihatással van az olvasó hangulatára is. Ez most lehet, hogy egy kicsit így ijesztőnek hangzik, de én mindenképpen jó dolognak tartom. Ez azt jelenti, hogy a lelkünkig sikerült hatolnia az írónőnek, ami az én esetemben elég ritkán történik meg. A szomorú dolgokon persze elszomorodom meg stb., de olyannal ritkán találkozok, ami képes magába szippantani és ennyire mély nyomot hagy bennem. Már pedig most ezt történt. Szóval ebben a tekintetben abszolút jár a piros pont, nem emiatt voltam csalódott.

Inkább a karkterkidolgozás volt az, ami miatt kissé keserű szájízzel fejeztem be a történetet.
Egyik karaktert sem sikerült teljesen megszeretnem. Van, akire büszke vagyok, van, akit csíptem, de megutáltam, de olyan, akit kimondottan szerettem, nincs. Ez sok mindenből adódhat: könyvhangulat, karakterek (vissza)fejlődése, a döntéseik, akármi. És attól független, hogy úgy konkrétan nem szerettem őket, voltak olyan lépéseik, amik miatt csodálom őket. Visszagondolva ezekre néha még most is elcsodálkozok, hogy hogy volt ennyi erejük ezeket meglépni, meg úgy egyébként túlélni. Komoly dolgokkal sújtotta őket a sors, mégis felálltak és tovább mentek. (Legalábbis a legtöbben ezt tették…… igaz van, akinek nem sikerült.)
Charlie helyében nem igazán lettem volna, bár gondolom ezzel nem sok újat mondtam. :) Én nem bírtam volna ép ésszel azt, amit ő. És bármennyire is tisztelem, szeretni valamiért nem tudtam. Volt néhány olyan döntése, ami ellenszenvet váltott ki belőlem. Mintha egyet lépne előre, de hármat hátra. Hála istennek a könyv vége fele felhagyott ezekkel és összekapta magát, de valahogy ez sem volt elég ahhoz, hogy rendeződjön a kapcsolatunk.
Mikey a másik szereplő, akit szeretnék megemlíteni. Ő a követendő példa a könyvben. Ő Charlie kapaszkodója, az a valaki, aki elég erőt érzett magában ahhoz, hogy a vállára vegye Charlie gondjait. Hallgatnia kellene rá sok mindenben. Viszont hiába volt ő a legpozitívabb karakter a történetben, még az ő esetében sem hagytak nekünk egy kis rózsaszín ködöt, hogy fellélegezhessünk.
Harmadikként egy pár szót még ejtenék Riley-ról. Ő volt a pici boldogság Charlie életében (még ha nem is volt a legjobb ember). Törődött a lánnyal, mondhatni szerette, mikor más nem. De hát szokták mondani, hogy egyszer minden jónak vége szakad. Itt sem volt ez másként, de nem is okozott különösebb meglepetést. Érezhető volt, hogy nem lesz hosszú életű a dolog. :/
A többieket nem is nagyon érdemes megemlíteni, mert nem sok szerephez jutottak. Az egész könyv Charlie-ról és a megpróbáltatásairól szól, és ez érezhető is. Ők hárman azok, akiket esetleg főszereplőknek hívhatunk, de egyértelműen Charlie van a központban. Ez néhol jól sült el, máshol kevésbé. Olyan téren jó volt, hogy rajta keresztül megismerhettük egy ilyen betegséggel küzdő ember életét, viszont sok más érdekes karakter is előfordult, akik maximum egy említést kaptak. Örültem volna, ha több szerephez jutnak, még ha Charlie elbeszélésein keresztül is.

A lezárás számomra lehetett volna meseszerűbb, de az talán nem is illett volna a regényhez. Végig brutálisan a realitások talaján maradtunk és az egész történetet körbelengte egy homályos, borús atmoszféra.
Az biztos, hogy nem egy könnyed strandolvasmány, de minden negatívum ellenére úgy érzem, megérte elolvasni. Maradandó élmény volt és rengeteget tanultam belőle. Bátran ajánlom mindannyiótoknak, hogy legalább egyszer rágja végig magát rajta, nem lesz könnyű menet, de végül érezni fogjátok mennyire szükségetek volt rá. :)

Megtetszett? Rendeld meg!

2018. augusztus 9., csütörtök

Victoria Schwab: This Savage Song - Egy kegyetlen dal (Verity szörnyei 1.)




Eredeti cím: This Savage Song
Fordító: Miks-Rédai Viktória
Kiadó: Fumax Kiadó
Oldalszám: 400 oldal
Kiadás: puhatáblás
Ár: 3495,-
ISBN: 9789634700302





Sziasztok! :)
Az idei Könyvhét rengeteg izgalmas új megjelenéssel lepte meg az olvasókat. Ez a regény is közéjük tartozott, talán az Ezer csók mellett az „új Schwab könyv”ről sutyorogtak a legtöbben. Bevallom őszintén, én így szereztem egyáltalán tudomást róla, egyébként valahogy a látóteremen kívül maradt az infó. :D Akkor nem is nagyon foglalkoztam vele, csak jóval később szereztem be, amit kicsit bánok, mert a Fumax kiadó és a BaSC egy egészen szuper kis dobozt hozott össze a könyv köré. Sajnos később vettem csak észre, hogy ez a doboz még itt rendelhető, úgyhogy ha kedvet kapnátok hozzá, szerintem mindenképp megéri. :)


Fülszöveg:
Egy ​városban, amelyet háború dúl, és utcáit szörnyek róják, sehol sem vagy biztonságban
A város kettészakadt. Északot a rettegett Harker-család uralja, a Déli Várost pedig a Flynn-klán. Háborújuk szó szerint szörnyeket szabadított el a világban: lényeket, amelyek mások félelmével, húsával és vérével… vagy a lelkével táplálkoznak.
Kate Harker másra se vágyik, csak hogy bebizonyíthassa apjának, a keménykezű Harker-családfőnek, hogy ugyanolyan kegyetlen, mint ő. Kate ember, de szörnyé akar válni.
August Flynn másra se vágyik, csak hogy jó ember lehessen, jószívű, mint apja, az ártatlanok védelmezője. Csakhogy egyetlen dallammal képes elragadni és elemészteni a védtelenek lelkét. August szörnyeteg, de emberré akar válni.
Egy nap lehetőséget kap, hogy segítsen: magát a nagyszájú Kate-et kell szemmel tartania, akit éppen újabb iskolából tanácsoltak el.
A háttérben azonban soha nem látott fenyegetés ébredezik. August és Kate több választásra kényszerül: hősök lesznek, vagy a sötétség oldalára állnak – barátok lesznek, vagy ellenségek. Döntésük tétje nem pusztán az életük, a város jövője is ezen áll vagy bukik.
Victora Schwab (Viszály, Egy sötétebb mágia) New York Times sikerlista-vezető regénye a sötét hangulatú Verity szörnyei duológia első kötete.



Na ennek a regénynek nem volt könnyű dolga nálam. Hatalmas elvárásokkal kezdtem bele, amiknek hol sikerült megfelelnie, hol egy kicsit kevésbé.

Váltott szemszögön keresztül követjük az eseményeket, ráadásul főszereplőink Verity városának ellentétes oldalain állnak, így teljes rálátásunk van a történésekre. Kate-en keresztül megismerhetjük az Északi oldal pénzorientált társadalmát, ahol az van biztonságban, aki eleget fizet; míg August a Déli oldal katonai erők által védelmezett területén becsületről és emberségről tanul. Annak ellenére mennyire különbözik egymástól a két oldal, Kate és August helyzete nagyon is sokban hasonló. Mindketten kétségbeesetten szeretnék kivenni részüket a dolgok alakulásából és apjuknak segítve fenttartani a bizonytalan fegyverszünetet, de a történet előrehaladtával rá kell jönniük, hogy talán feltétlen hűségük nem Verity javát szolgálja.

Kettejük közül én Augustot Ki találta ki ezt a nevet? De most komolyan! éreztem magamhoz közelebb, számomra ő volt a szimpatikusabb. Egy igazi jólelkű, csupaszív srác, aki próbál elmenekülni a tragédiák, a sötétség és a halál elől, ami lássuk be, nem egyszerű feladat, mikor te vagy a kaszás. Nem mindig tudtam ugyan komolyan venni, mert sajnos még az elején sikerült Pinokkióra asszociálnom róla, úgyhogy egy csomó helyzeten és kifejezésen sikítva röhögtem. De ez teljes mértékben az én hibám, ő csak igazi kisfiú szeretne lenni, na! :D

Kate, egyem a lelkét, olyan üdítő jelenség, mint mikor nyáron panelötödikről a nyakadba csöpög a kondenzvíz. Nem kevés apakomplexussal és megfelelési kényszerrel operál a leányzó, ráadásul örökösen bizalmatlan és hobbiból kegyetlen. Sokszor úgy bánt Augusttal, hogy szívem szerint csoportterápiára küldtem volna szerencsétlen gyereket, hogy feldolgozza amit kapott. Emellett olyan ügyességgel tört be és fel dolgokat bármilyen erre irányuló képzés nélkül, hogy nagyobb összegben fogadnék rá, hogy az orosz titkosszolgálat egyik alvó ügynöke. Ez magyarázatot adhatna a többszörös tudathasadására is, amivel az egész könyv alatt szórakoztatja magát.
Viccet félretéve ez a „tudathasadás” Kate egyik egyetlen olyan szokása, ami kicsit szimpatikusabbá varázsolta őt számomra, és megmutatta, hogy van még fény az alagút végén. Ezen keresztül értjük meg, hogy ő aztán baromira nem szeretné ezt csinálni, de úgy érzi nincs választása. Amolyan „abból élünk, amink van” alapon, szeret belegondolni, hogy valahol „egy másik Kate” nem kényszerül templomgyújtogatásra, ezért meg aztán igazán nem ítélhetjük el. Ez a kis játék sokat segít nekünk abban is, hogy August és Kate kapcsolatát és annak lassú változását nyomon követhessük.

Nem igazán tudnám megmondani, hogy milyen irányba fognak elmozdulni. Nagyon sok helyen láttam, hogy Rómeó és Júlia szagú történetként hivatkoznak rá és értem is, hogy miért, mégsem érzem úgy, hogy ez megfelelően leírná mivel állunk szemben. Olyan az egész, mint az a régi Zanzibar szám. Tudjátok, szerelemről szó sem volt. :D August és Kate kétségkívül nagyon fontosak lesznek egymás számára és talán el is indul közöttük valami, de nagyon nem ezen volt a hangsúly. Tény, hogy még nem is lenne jó ötlet közöttük semmi konkrétabb, mert fel kell nőniük egymáshoz, de itt a romantika nagyon tartalékon volt, ezért remélem, hogy ha az írónő tervez is valamit, azt nagyon óvatosan fogja felvezetni.

A lassú jelző nem csak kettejük kapcsolatának alakulására, hanem a történet elejére is igaz. Nagyon vontatottan indul, és bár erre valamilyen szinten szükség volt a karaktereink megismerése végett, én egy hangyabokányival több izgalmat azért még elviseltem volna.
 Az alapkoncepció viszont baromi ütős. A bűnből született szörnyek által rettegésben tartott emberiség ötlete nemcsak sztorinak, de társadalomkritikának sem utolsó. Verity lakói kétségbeesetten próbálnak tudomást sem venni tetteik következményéről, várva, hogy mások intézzék el helyettük a problémát. Így pedig egyre csak tetézik a bajt, míg a „probléma” lassan élve felzabálja őket. Külön kedvenceim voltak a szörnyek, akik három fajba sorolhatók és nem már általunk ismert lények, hanem a precízen kidolgozott világ részei.
Ezen kívül imádtam az ötletet, hogy az embereknek külön „hangja” van; a sunai-ok tetoválásait, és amit jelképeznek; és azt, hogy hol szívmelengető, hol szívfacsaró realitással szembesülünk a testvéri kapcsolatok mikéntjével. Rengeteg ilyen apróság volt, ami miatt olvasás közben felragyogott az arcom. Ja, és a komolyzene szexi. :)

Amit azonban én kissé hiányoltam, az a borzongás volt. Vártam volna, hogy részletesebb képet kapunk arról, hogy mi is zajlik pontosan Verityben, de ez elmaradt. Oké, hogy többször is elhangzik mennyire rossz a helyzet, de valahogy nem éreztem úgy, hogy ebből ténylegesen kaptunk is volna valamit. Lehet, hogy ez egyéni szocprobléma, de én szeretem, ha egy disztópiától kicsit jobban kiver a víz.

A külsőségekkel ugyan nem nagyon szoktam foglalkozni, legalábbis értékelésben, mert amúgy vásárlásnál veszélyes, hogy mennyire befolyásol, de Atya. Úr. Isten. Muszáj beszélnünk arról, mennyire gyönyörű ez a könyv! Már az is elégedettséggel tölti el az embert, ha csak kézbe veheti, vagy egyáltalán kint van az asztalon és nézegetheti. Ráadásul remekül visszaadja a történet hangulatát, nem tudom elégszer megköszönni, hogy meghagyták az eredeti borítót. Ó, és ha már eredeti. Imádom az angol címet. Igazából nem tudnám pontosan megmondani miért. Hangzatos és van benne valami erőteljesség, kétségbeesés és dallamosság, ami miatt tökéletes választás. Ezt ugye maradéktalanul szinte lehetetlenség áthozni a fordításban, de szerintem itt is szép munkát végeztek. :)

Összességében egy fordulatos sztori érdekes karakterekkel. Disztópiának vérszegény, YA-nak nyálszegény, de karakterközpontú fejlődéstörténetnek nagyon megállja a helyét. Kíváncsian várom a folytatást, amit, ha minden igaz, a Fumax kiadó jóvoltából hamarosan a kezünkbe is vehetünk majd. :)

Megtetszett? Rendeld meg!

2018. augusztus 6., hétfő

TOP10 kedvenc idézet :)



Sziasztok! :)
A múlt héten Becca Fitzpatrick Csitt, csitt című könyvéből hoztuk el kedvenc idézeteinket. Ezen a vonalon továbbhaladva folytatjuk most a sorozat második kötetével, ami a Crescendo címet viseli. Még mindig imádjuk az írónő stílusát, reméljük ti is jól szórakoztok majd! :)



Becca Fitzpatrick: Crescendo (Csitt, csitt 2.)

#1
"– Utálom az ilyen kaját. – mondtam, éreztem, ahogy a zsír átszivárog a zsírpapírba tekert hot dogból a kezembe. – Egészségtelen.
– Ahogy a kapcsolatod is Folttal, de ez mégsem állított meg téged."

#2
"– Szállj ki!
– Miért?
– Csak szállj ki, és sétálj végig ott! – mutatott a felezővonalra.
– Azt hiszi, részeg vagyok?
– Nem, azt hiszem, bolond vagy, de ha már benne vagyunk, lássuk ezt is!"

#3
"Coldwater társadalmi térképét egy egyszerű teszttel le lehet írni: ejts le egy üveggolyót valamelyik utcán. Ha lefelé gurul, a felső tízezerben vagy. Ha nem gurul sehová, középosztály. Ha pedig olyan hamar eltűnik a ködben, hogy még azt sem látod, gurul-e – hát, akkor a mi környékünkön élsz. A külvárosban."

#4
"– Hé, elcsöppen a nyálad – Vee finoman az állam alá nyúlt, hogy becsukja a számat.
– Nincs véletlenül ezer dolcsid kölcsön?
– Öt dolcsim sincs kölcsön. A perselymalacom orvosilag anorexiás."

#5
"– Mi ez? – prüszköltem. – Motorolaj?
– Titkos recept. Ha megmondanám, meg kellene, hogy öljelek.
– Nem kellene. Tuti,hogy ez a pia is elvégezné magától."

#6
"– Azért jöttem, hogy lássam, hogy vagy.
– Hát így, monoklisan, de köszönöm a kérdést – vágtam vissza."

#7
"– Bolond vagy? – néztem rá.
– A te bolondod.
– Folt!
– Ne aggódj! Van időnk.
– Honnan tudod?
Hátratántorodott egy lépést, a keze a szívén.
– Fáj ez a hitetlenség."

#8
"Levette Folt sapkáját, kirázta a haját,aztán a sapkába temette az arcát, mélyen beszívta annak illatát. – Hát nem csodálatos?
– Hé! Nora! – mordult fel Vee. – Folt nem azt mondta a múlt héten, hogy megtetvesedett?"

#9
"Az ágy alatt egy alumíniumütőt és egy baseballkesztyűt találtam – és egy cserepes növényt. Feltárcsáztam Vee-t.
– Hogy néz ki a marihuána?
– Öt levele van – vágta rá.
– Akkor Scott marihuánát nevel az ágya alatt.
– Ez téged meglep?"

#10
"– Abbahagyni? Te viccelsz? Az életem akkor is szívás, ha csak félig vagyok a tudatában. Ha leállnék a piával és meglátnám olyannak, amilyen, valószínűleg leugranék egy hídról."

+1 :)
"– Velem biztonságban vagy – mormolta Folt, és megsimította a karomat.
Egy pillanatnyi hallgatás után megkérdeztem:
– És mi most hogy állunk?
– Szorosan egymás mellett. – Felvonta a szemöldökét, és keresztbe tette két ujját, mintha szerencsét kérne."

2018. augusztus 2., csütörtök

Helen Hoang: A szerelem egyenlete



Eredeti cím: The Kiss Quontient
Fordító: Goitein Veronika
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Oldalszám: 416 oldal
Kiadás: puhatáblás
Ár: 3799,-
ISBN: 9786155763731
MolyGoodreads




Fülszöveg
Egy ​meglepően bájos és szenvedélyes románc. – Nalini Singh, New York Times bestsellerszerző

Egy utánozhatatlan szerelmi történet. – Penelope Douglas, New York Times bestsellerszerző

Stella Lane szerint a világot a matematika tartja össze. A munkahelyén algoritmusokat készít, melyekkel előre láthatóak a fogyasztói tendenciák. Jóval többet keres, mint amennyit el tud költeni, és jóval kevesebb tapasztalata van a férfiakkal, mint egy átlagos harmincéves nőnek. 
Stella ráadásul Asperger-szindrómával él, és a nyelves csókról az jut eszébe, ahogy az apró halak a cápák fogait tisztogatják. 
Arra a következtetésre jut tehát, hogy gyakorlásra van szüksége. Mégpedig egy profival. Ezért felbéreli Michael Phant, az eszkortfiút. A félig vietnami, félig svéd, lenyűgözően jóképű Michael nem engedheti meg magának, hogy visszautasítsa Stella ajánlatát, ezért beleegyezik, hogy segít tartani az ütemtervet, az előjátéktól egészen a Káma Szútra bonyolultabb lapjaiig… 
Stella hamarosan már kifejezetten vágyik Michael csókjaira, és az érzések egész kavalkádja, 
melyet a férfi ébreszt benne. Tárgyilagos kapcsolatuk kis idő elteltével egészen meghitté válik, és előkerül a képlet, mely meggyőzi Stellát, hogy a szerelem bizony nagyon is logikus…

Helen Hoang első regénye, melyet saját Asperger-szindrómája ihletett, szívmelengető, üde románc, mely minden kétséget kizáróan bebizonyítja, hogy nincs a világon az az adatmennyiség, amelyből megjósolható, mi fogja megdobogtatni az emberi szívet.

Véleményem
Teljes szívemből akartam szeretni esküszöm, de nem sikerült. Szerettem, ezzel így semmi probléma, hanem a szívembe zárós rész nem sikerült. És ennek nem a könyv az oka.

A fent említettnek az egyetlen hibása én vagyok. Majdnem közvetlen a Rachel Van Dyken könyv után olvastam ezt, és annyit elspoilerezek nektek, hogy nagyon hasonló a kettő. A történet felépítése, a történések egymásutánisága, csak a szereplőkben vannak különbségek (meg itt kicsit hosszabb volt a szenvedős rész). Így olyan volt, mintha kétszer egymás után elolvastam volna ugyanazt a könyvet, ami azért ront az élményen. Magával a könyvvel nem volt problémám, az volt hiba, hogy most olvastam. Bár mindezektől független is tetszett. 😊

Röviden a történetről 😊
Az Asperger-szindrómás Stella ökonometrikustként dolgozik egy neves cégnél. Betegségéből adódóan megvan a napi rutinja amihez mindig tartja magát. Azonban a munkahelyén az egyik kollégája mondhatni beszól valamit, ami nagyon rosszul esik neki. Ezért keresi fel az eszkort szolgáltatást, és ezáltal Michaelt. Michael már első pillanattól kezdve látja, hogy van Stellában valami különleges, sejti, hogy nem egy hagyományos kuncsafttal van dolga. Szépen lassan beigazolódik a gyanúja. Ahogy egyre többet mutatnak meg egymásból, kezdenek egyre kuszábbá válni a dolgok. Az érzelmek egyre csak gyarapodnak, erősödnek, szolgáltatást adóból és kuncsaftból valami egészen mássá alakulnak. De hogy mi lesz a sorsuk? Az még a jövő zenéje.
Mint ahogy azt a történet-elmondáskor is próbáltam érzékeltetni, itt is váltott szemszögről van szó. Viszont itt E/1. helyett E/3-ban van az egész, ami az elején kissé megzavart. Amíg nem mondtak ki konkrétan a neveket nem tudtam, éppen ki a narrátor. De ez inkább csak az elején fordult elő. Utána már a szituáció elég volt, hogy tudjam, éppen Stella vagy Michael beszél.
Maga az alapötlet ugye nem volt teljesen új, viszont Stella betegsége és Michael alkalmi munkája megfelelő pluszt nyújtott ahhoz, hogy egy új regényt kapjunk. Már a fülszövegben is kiderült, hogy Stella Asperger-szindrómás. A nevét hallottam már ennek a betegségnek, de úgy különösebben nem ismertem. Viszont ez a könyv arra jó volt, hogy kicsit jobban megismerkedhessem vele, belelássak egy ilyen ember életébe. A legjobb, hogy ezt nem úgy tálalták, mintha csak egy sima ismeretterjesztő könyv lenne, hanem beleszőtték a fő történetszálba, a két főszereplő beszélgetésébe. Ezzel az írónő elérte, hogy ne kezdjem el a hajamat tépni az unalomtól (téptem máshol, de erről később).
Ugyanígy voltam Michael eszkort melójával is. Első hallásra mindenki egy kicsit meghökken ettől, vagy viszolyog, esetleg távolságot tart. De ahogy anyu szokta mondani: „Mindig mindennek oka van.” Valószínű, hogy Michael sem jókedvéből – mondhatni – árulja a testét. És mint kiderült, tényleg nyomós oka van, hogy elvállalt ilyen munkát. Megmondom őszintén, az elején én is kissé kétkedve fogadtam mindezt, de amikor elmondta, hogy miért is kényszerült ilyen munkára, az azért nagyban megváltoztatta az én véleményemet is. Azóta van Luv Michael! 😊

És ezennel el is érkeztünk a szereplőkhöz 😊
Mint ahogy azt már említettem, Michael nagy szerelmem lett. Amellett, hogy jóképű, okos és hatalmas szíve van, vicces és nagyon jól tudja kezelni Stellát. Ez így lehet, hogy nyersen hangzik, de így van. Megvan benne a kellő türelem, figyelmesség ahhoz, hogy Stella ne érezze magát vagy a betegségét tehernek a kapcsolatban. És ez tetszik benne a legjobban. Persze a többi tulajdonsága sem elhanyagolható, de ezt szerettem volna mindenképpen kiemelni. Itt volt a „beleszerettem ebbe a hapsiba” pillanat. 😊
Írtó szerencsés Stella, hogy egy ilyen férfit talált. És pont Stellához passzol. Ő is nagyon okos, a munkájában kitűnő. Kinézetben is passzolnak egymáshoz. Igaz szegénynek a szociális képességei nem az igaziak, de ezt nem lehet neki felróni, mivel ez a betegségével együtt járó dolog. Minden kis hibájától függetlenül szerintem ő egy igazán szerethető karakter. A maga kis bájos módján belopja magát mindenki szívébe. 😊
Említettem, hogy volt egy „hajtépős” dolog a sztoriban. Vagyis én borultam ki tőle kicsit. Ugye minden ilyen szerelemes regénybe eljön az a pillanat, amikor a két főhős valamin elkezd vitatkozni, és egy időre külön válnak. Na itt most elég hosszúra sikeredett ez a különválós rész, meg előfordult az a tipikus „én nem hallgatom végig őt, és ő sem hallgat végig engem, ezért nem vagyunk együtt” dolog. A vége-felé már igen-igen elkapott néha a harci ideg, de hála istennek itt sem maradt el a happy end, ami azért kárpótolt és lenyugtatott. :D

Összességében azért azt mondhatom, hogy tetszett. Érdekes és érzelmekben gazdag történet, igazán szívmelengető. És bizonyos dolgokra is megtanít, legfőképpen a Stellához hasonló emberekről, ami azért nem elhanyagolható tény. Könnyed délutáni olvasásra tökéletes, plusz mellé egy tea. Tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek. 😊

Megtetszett? Rendeld meg!

2018. július 30., hétfő

TOP10 kedvenc idézet :)

Sziasztok! :)
A heti TOP10-ben egy igazi klasszikusnak számító Vörös pöttyöst hoztunk. Én úgy vettem észre, hogy ez a könyv elég megosztó, még nálunk sem teljes az egyetértés. Azt kivéve, hogy Foltot természetesen mindketten imádjuk. :D Pont a napokban beszélgettünk róla Petussal, hogy újra szeretnénk olvasni, ő azért, mert adna neki még egy esélyt, én pedig azért, mert nagyonnagyon szeretem. :) Nem sokkal ezután derült ki, hogy ha minden igaz hamarosan film is készül majd belőle, így még egy okkal több, hogy felelevenítsük az emlékeinket. Reméljük ti is olyan jót nosztalgiáztok majd, mint mi, ha pedig esetleg eddig kimaradt volna ez a regény, akkor sipirc olvasni! 😊


Becca Fitzpatrick: Csitt, csitt (Csitt, csitt 1.)

#1
"– Azt nem mondtad, hogy ilyen szemrevaló – mondta a srác Foltnak, kézfejével megtörölve a száját. Erős ír akcentusa volt.
– Neki sem mondtam, hogy te mennyire nem vagy az – vágott vissza Folt enyhe félmosollyal."

#2
"– És miért mondtad, hogy miattam kezdtél iskolába járni?
– Belefáradtam, hogy csak távolról csodáljam a lábaidat."

#3
"– Nincs esetem – mondtam. – Nem vagyok olyan szűk látókörű.
Vee felnevetett.
– Te, bébi, több vagy, mint szűk látókörű. Te korlátolt vagy. Görcsös. A látóköröd kábé olyan széles, mint az edző egyik mikroorganizmusáé."

#4
"-Biztonságban vagyunk? – tudakoltam.
Folt oldalra sandított.
– Angyalom.
– Csak kérdeztem."

#5
"– Neked minden csak vicc? – kérdeztem.
Folt megint megérintette az ajkát a nyelvével.
– Nem minden.
– Mi nem?
– Te."

#6
"– Nem vagyunk kémek.
– Tudod a vezetéknevét?
– Nem.
– Tudsz róla valamit?
– Nem. És szeretném, ha ez így is maradna.
– Jaj, ugyan már! Szereted a jó kis rejtélyeket, és ennél nincs jobb.
– A legjobb rejtélyekben holttest is van. Nekünk nincs holttestünk.
– Még nincs!"

#7
"– (…) Várj, Angyalomnak hívtál? – kérdeztem."
– És ha igen?
– Nem tetszik.
Elvigyorodott.
– Marad. Angyalom."

#8
"Az első sorba azt írtam: „Bunkó”. Alá pedig a következőket: Dohányzik, szivart szív. Tüdőrákban fog meghalni. Remélhetőleg hamarosan."

#9
"– Én Nora anyja vagyok. Blythe Grey.
– Ő Folt – mondtam, lázasan keresgélve az agyamban, hogy előálljak valamivel, ami félbeszakítja a mókát. De csak arra tudtam gondolni, hogy vagy tüzet kiáltok, vagy agyvérzést színlelek. Valahogy mindkettő megalázóbbnak tűnt, mint bátorítani egy beszélgetést Anyu és Folt között."

#10
"– Felejtsd el, hogy költő leszek – mondta Vee. – Stand-up comedyre születtem. Kopp-kopp.
– Mi van? – értetlenkedtem.
A nővér a szemét forgatta.
– Ki az?
– Rák – mondta Vee.
– Milyen rák?
– Rákádd meg a törülközőt, és iránya strand!
– Talán kevesebb fájdalomcsillapító kellene – mondtam a nővérnek."

+1 :)
"– Az illatod is jó – mondta Folt.
– Ezt hívják zuhanynak. – Egyenesen előrebámultam. Mikor nem válaszolt, oldalra fordultam. – Szappan. Sampon. Meleg víz.
– Meztelenül. Ismerem a dörgést."

Könyv, pont jókor - bemutatkozik a csapat




Sziasztok könyvmolyok! :)

Július 30.-án kezdetét vette az egy éves könyves kihívás, amiben négy blogger fog bemutatkozni, értékeléseken és feladatokon keresztül - kíváncsiak vagytok, hogy kik is vagyunk mi, és mi a célunk ezzel a projekttel? ;)


A csapatunk a Könyv, pont jókor nevet viseli, és az eredetileg tervezett három bloggerina helyett négyre bővült létszámmal fog tevékenykedni. :) Az olvasásaink előre megtervezett tematikák alapján lesznek kiválasztva, és mindegyik hónaphoz tartozik feladat, határidő és büntetés is. Na, mit szóltok, érdekesen hangzik? :D
Megmutatjuk majd a menetrendünket is, de előbb következzen a bemutatkozás! ;)

Könyv, pont jókor - 0.1 Anna, aki kifundálta ezt az egészet és belerángatott mindenkit

Sziasztok, én lennék az ötletgazda, a Lap lap után szerkesztője. :)
Eleinte csak Patival és Petuval tárgyaltam egy közös projektről, de nem sokkal később bekerült a képbe Reni is, akit örömmel fogadtunk köreinkbe, s bővültünk ki plusz egy fővel. Muhahaha, eggyel több áldozat - nem, nem vagyok ijesztő, á, dehogy. :’D A blogom idén augusztusban lesz két éves, ami hatalmas öröm számomra, hiszen egy hobbiból nőtte ki magát, s ma már az életem szerves részét képezi, hogy megosszam Veletek, könyvmolyokkal az olvasásaim élményét.
A szabadidőmben ezen kívül imádok táncolni, rajzolni, sétálni, kirándulni, és a barátaimmal lenni. Nagy kedvenceim közé tartozik az idegen nyelvek tanulása – már beszélek az angol mellett oroszul, japánul és koreaiul is! :D Ezek mellett előszeretettel készítek alkalmi frizurákat, mert imádok hajat fonni. ^_^ 
Virtuális ölelés, Anna

Könyv, pont jókor - 0.2 Pati, aki elsőként fogadta el a kihívást nem tudva ezzel, mire is vállalkozott

Sziasztok, 
Patti vagyok, 23 éves és lassan egy éve blogolok. :) 12 évesen lettem a könyvek szerelmese, hisz akkor találkoztam Thomas Brezina könyveivel. Nagyjából mindenféle témában szeretek olvasni, de a legjobban a fantasy és a tini regényeket szeretem - de azért egy disztópiát vagy egy horrort se vetek meg. :)
Pénzügyi / könyvelő asszisztensként dolgozom és bármennyire is utáltam a matekot, imádom a pénzek világát. :D
Ölelés, Patti

Könyv, pont jókor - 0.3 Petus, aki a kört bezáró harmadik személy lett hagyva magát belerángatni a két barátnője őrültségébe

Szijjasztok! :)
Petra vagyok, 20 éves. Kalocsán születtem 1997. december 16-án. A Kalocsai Szent István Gimnáziumban tanultam reál szakon. 2016-ban érettségiztem - szerencsére sikeresen. :) Jelenleg élelmiszermérnöknek tanulok a Szegedi Tudományegyetemen, most másodéves vagyok. Nem voltam mindig a legjobb tanuló, de igyekeztem nagyon, hogy a lehető legjobban sikerüljön az érettségim.
Van egy húgom, aki 9 éves, és Flórának hívják. :)
Szeretek jókat bulizni a barátaimmal ... és ilyenkor szokták mondani, hogy eléggé összetett emberke vagyok, mert tanulok rendesen (4,4 - 4,5 körül van az átlagom általában), szeretek olvasni és bulizni is járok ... nem tudom, hogy hogy fért ennyi minden abba a 150 cm-be :D. 
Egyébként élek-halok a romantikus regényekért, de elolvasok bármi mást is szívesen. Általában borító és fülszöveg alapján választok könyvet, aztán el szoktam olvasni az értékeléseit, és ha megtetszik: Let’s read! Igyekszem majd, hogy a blogom minél színesebb, érdekesebb, élvezhetőbb legyen! :D
Üdv, Petra

Könyv, pont jókor - 0.4 Reni, aki negyedikként csapódott hozzánk és fogalma sem volt arról, mibe fog belecsöppenni

Sziasztok! :)
Reni vagyok, 20 éves. 1997. szeptember 2-án születtem Gyulán. Most a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának élelmiszermérnöki szakán vagyok harmadéves hallgató. 
Egészen pici korom óta szeretek olvasni, az első regények, amikre emlékszem a Harry Potter sorozat volt - számomra ezek a könyvek jelentették a gyerekkort és a mai napig betegesen imádom az összeset. :D Azóta is szeretem a fantasztikus elemekkel tarkított könyveket, imádok ezeken keresztül új világokat megismerni, de a romantikus regények az abszolút gyengéim. Tulajdonképpen bármit le lehet nyomni a torkomon, amiben van szerelmi szál, sőt nagyon ritkán olvasok olyat, amiben nincs. Ha ez mégis előfordulna, akkor az általában valami posztapokaliptikus, disztópikus vagy minimum baromira megrázó történet, szóval bizonyos értelemben a könyves katasztrófaturisták sorát bővítem. :D
A könyveken és az olvasáson kívül szeretem a jó sorozatokat, a jeges teát, és bármilyen társaságon belül szívesen rontom az átlagmagasságot. Akut koffeinfüggő vagyok és büszkén állítom, hogy ember nem tett még tönkre nálam több égősort egy háztartáson belül azzal a felkiáltással, hogy „bízz bennem, mérnök vagyok”. :D
Bármi kérdésetek lenne, forduljatok felém is bizalommal, bármikor beszélgethetünk egy jót. :)
Puszi, Reni

Na és ha már beharangoztuk, íme a kihívás terve előre láthatóan:


Az értékelések hamarosan érkezni fognak az első könyvről, addig is élvezzétek ki a nyarat, olvassatok sokat, és drukkoljatok, hogy mindannyian beleférjünk az időkeretbe, és ne legyen büntetése senkinek már az első körben! :D

Virtuálisan ölelünk, és puszilunk minden olvasót,
A Könyv, pont jókor csapata

2018. július 27., péntek

Jen Klein: Rád hangolva



Eredeti cím: Shuffle, Repeat
Fordító: Horváth Eszter
Kiadó: Móra Kiadó
Oldalszám: 352 oldal
Kiadás: puhatáblás
Ár: 2499,-
ISBN: 9789634158592
MolyGoodreads



Fülszöveg
Oliver Flagg két lábon járó közhely. Legalábbis June szerint. A srác jóképű, népszerű, élsportoló, és a pomponlányok vezetőjével jár. Ő az amerikai álompasi gimis kivitelben… June köszöni, nem kér belőle. Csakhogy a végzős évükben Oliver viszi mindennap suliba, ami azt jelenti, hogy a lánynak olyasvalakivel kell töltenie a reggeleit, akinek egy összetett mondat megértése valószínűleg komoly nehézséget jelent, a zenei ízlése pedig ugyanolyan fájdalmasan kiszámítható, mint ő maga. Úgyhogy veszekednek. Sokat. Az életről, a gimiről, az együttesekről, a benzinzabáló autókról, mindenről. (Oké, Oliver talán mégis tud összetett mondatokban beszélni.) Az világos, hogy ők ketten tűz és víz. Ami nem világos, miért számít ez egyre kevésbé…

Véleményem
Tipikus LOL könyv, a cukisági faktor az egekbe szökött, ahogy az lenni szokott. Ilyen téren ismét nem csalódtam.

Ha LOL-könyvről van szó szinte biztos, hogy megveszem. Egy kivételével az összeset olvastam már, és ritkán kellett csalódnom (csalódás közé tartozik a Mire jó a rossz fiú? és az Ég a földig ér).  Hála istennek most sem így történt.
Leginkább azt szeretem ezekben a könyvekben, hogy nem kell túl sokat agyalni rajta. Ez most lehet így rosszul hangozhat, de így van. Nekem például nagyon jól esett, amikor a 8 vizsga után kezembe vettem az egyik új LOL-t és azt olvastam. Tudtam, hogy ennél a könyvnél kicsit kikapcsolhatom az agyam, és hagyhatom, hogy csak sodorjon magával a történet. Könnyed, kellemes és szívmelengető tündérmesék, amik rögtön mosolyt csalnak az arcomra. 😊

Na akkor a történetről…
June és Oliver kicsi koruk óta ismerik egymást, jóban is vannak. A végzős évben Oliver viszi June-t minden reggel iskolába még akkor is ha néha inkább nyakon verné, mint sem kedves legyen vele. Mivel teljesen különböznek tudjátok mi következik ebből: állandóan, de tényleg, állandóan és mindenen veszekednek. Az elején. Aztán megváltozik valami köztük, ami megváltoztatja az életüket is. Ez az a rész, amikor elkezd nagggyon cukivá válni a történet. :D
Na ahogy már mondtam, LOL-könyvről van szó úgy, hogy komolyabb, mélyebb tartalmat nem nagyon kell keresnünk. És azt is említettem már, hogy ez nem is probléma, mert néha ilyenre is szüksége   van az embernek. Elég csak élvezni mindenféle agytorna nélkül. Némelyiknél előfordul esetleg valamilyen mélyebb téma feldolgozása, de ez ritka. Itt semmi ilyesmiről nem lehet beszélni. Ha nagyon bele akarunk szuszakolni egy ilyet, akkor említhetjük például a sportolókkal, helyes fiúkkal szembeni sztereotípiákat. Ez olyan, mint hogy a szőkék hülyék. Azért, mert jól néz ki (vagy éppen szőke a haja) még nem lehet okos? Találkoztam én már mindkét véglettel: üres fejű Ken-babával, meg olyannal, aki jól is néz ki és okos is (van pár ilyen évfolyamtársam). Szóval akinek eddig ilyesmi járt a fejében szerintem gyorsan felejtse el. Szívesen bemutatom az évfolyamtársaimnak.
A másik az elfogadás. Ez a téma biztos, hogy mindenkinek már a könyökén jön ki, de érdemes pár szót áldozni rá szerintem. A történetben van két szereplő, Shaun és Darbs, June jó barátai. Shaun meleg, Darbs keresztény biszex. Mindketten bőőőven célpontnak számítanak, ám meglepő módon mégsem azok. Az első olyan történet volt, ahol egyikőjüket sem piszkálták. Sem Shaunt, sem Darbst. Úgy kezelték őket, mintha hétköznapi diákok lennének így is azok, de értitek hogy értem. Nem volt cukkolás, sértegetés, szivatás, semmi, és ennek kimondottan örültem. Jó volt végre egy ilyet is olvasni. 😊

Akkor most beszéljünk egy kicsit a már emlegetett szereplőkről 😊
Oliver Flagg: a „két lábon járó közhely” June állítása szerint. Viszont ha ő nincs, lehet végig sem olvasom a könyvet. Valamilyen szinten igaza van a lánynak, mert Oliver magas, jóképű, sportoló, a pompon csapat kapitányával jár, mindenki az ő barátja akar lenni, stb. Ilyen téren tényleg közhely. Viszont annyit ad a történetbe, hogy én mégsem nevezném őt ennek. Jó a humora, kedves, odaadó, megbízható. Észre sem veszed és máris fülig beleszerettél ebbe a szeleburdi srácba. Ő a húzóember, és ha más miatt nem is, miatta érdemes elolvasni. Jobbat érdemel, mint June.
És ha már emlegetett szamár… June Rafferty: Róla nem sok pozitívumot tudok mondani. A könyv első felében vaslapáttal szerettem volna arcon csapni, aztán elásni jó mélyre. Rettentően nagyképű, lenéző, mindenkinél jobbnak tartja magát. Holott számomra az emberiség legaljába tartozik. Voltak aranyosnak mondható megmozdulásai, de összességében csapni való nőszemély. A történet vége fele kezd egy kicsit jobb irányba haladni, de ez is csak Olivernek köszönhető (örökké hálás leszek neki). Ha nem tereli jobb irányba biztos, hogy nem olvasom végig. Azt nem értem, hogy a barátai hogy viselték el, de mindegy is. Legalább a történet végére egy kevésbé irritáló személlyé vált (újfent köszönet érte Oliver).

Összességében végülis azt mondhatom, hogy tetszett, mert így van. Az, hogy June (meg a „drága” Itch – June előző pasija) ilyen elviselhetetlen volt, csak egy dolog. Kárpótolt Oliver a cukiságával és a hatalmas szívével. Újabb könyves álompasi - pipa. 😊 <3 Ezekkel a könyvekkel szemben nincsenek túl nagy elvárásaim a fentiekben említett dolgok miatt, viszont amit elvártam tőle, azt meg is kaptam. Könnyed délutáni olvasmány, egy aranyos tündérmese, ami mindenki szívét kicsit megsimogatja. Nagyon jól esett elolvasni a negatív dolgoktól független. 😊 Ajánlani is ajánlom mindenkinek, mert csalódni nem fogtok, viszont June-ra készüljetek fel pár doboz nyugtatóval. :D

Megtetszett? Rendeld meg!

2018. július 23., hétfő

TOP10 kedvenc idézet :)

Halihó molyok!:)

Az eheti kedvcsináló TOP10 idézet témája Cassandra Clare Éjfél kisasszonya, ami a Gonosz fortélyok trilógia első része. A történet az Árnyvadász univerzumban játszódik, időrendben A Végzet ereklyéi sorozatot követően. Cassandra Clare a Young Adult vonal egyik legmeghatározóbb szerzője, és ezzel a könyvvel sem cáfol rá hírnevére, így mindenképp megér egy olvasást. :)


Cassandra Clare: Éjfél kisasszony (Gonosz fortélyok 1.)

#1
„– Miért húztad ki a nyilat? – faggatta, és lehúzta a saját pulóverét. Egy spagettipántos trikót viselt alatta. Megtörölgette Julian mellkasát és oldalát a pulcsival, felitatta a vért, amennyire csak tudta.
Julian egyre jobban zihált.
– Mert amikor valaki… beléd lő egy nyílvesszőt… – hörögte –, nem az a legelső reakciód, hogy… „Köszi szépen a nyilat, azt hiszem, megtartom.” ”

#2
„– Ez az én területem. Neked megvannak a saját reménytelen emberkéid New Yorkban.
– Az egyik reménytelen New York-i emberke a gyermekem apja – emlékeztette Magnus.
(…)
– A többiek pedig – tette hozzá Magnus – mind megmentették a világot, legalább egyszer.
Malcolm Julianre és Emmára intett.
– Én nagy reményeket fűzök ezekhez.”

#3
„– Emma védelmében megjegyezném, hogy Cameron idegesítő, de szexi. – Julian szúrós pillantást vetett rá. – Mármint… elméletben… ha valakinek bejön egy olyan pasi, aki tisztára úgy néz ki, mint Amerika Kapitány vörös hajjal.
– Amerika kapitány kétségkívül a leghelyesebb Bosszúálló – jegyezte meg Cristina. – De nekem a Hulk a kedvencem. Szeretném begyógyítani az összetört szívét.
– Nephilimek vagyunk – hangsúlyozta Julian. – Semmit se kéne tudnunk a Bosszúállókról. Egyébként is – tette hozzá –, nyilvánvalóan a Vasember néz ki a legjobban.”

#4
„– Megkérdezném, hogy „Te nem szoktál kopogni?”, de nyilvánvalóan látszik, hogy nem – mondta. – Mi viszont épp el vagyunk foglalva.
Magnus erre csak legyintett.
– Az őseiteket rajtakaptam már ennél sokkal kínosabb helyzetben is – közölte. – Egyébként is, vészhelyzet van.
– Magnus! – mondta Clary. – Ajánlom, hogy ne a virágokról vagy a tortáról legyen szó.
A boszorkánymester grimaszt vágott.
– Azt mondtam, vészhelyzet. Ez egy eljegyzési parti, nem a normandiai partraszállás.”

#5
„– Jaj, Malcolm! – csóválta a fejét Drusilla, aztán elsírta magát. Livvy adott neki egy pizzás szalvétát.
– Miért nincs neked pasid?
– Nem vagyok meleg – mondta a férfi meglepetten.”

#6
„– Nem tudtál aludni?
A fiú megdörgölte a szemét. A kézfejét festék pettyezte.
– Úgy is mondhatjuk. – A fejét csóválta. – Fura álmom volt. Démonokról, tündérekről…
– Árnyvadász mércével ezek eléggé megszokott dolgok – vetette ellen Emma. – Mármint, nekem úgy hangzik, mint egy szimpla kedd.”

#7
„Szeretem, ahogy mindig felismerem a lépteidet az ajtóm előtt, még akkor is, ha nem tudtam előre, hogy jössz. Nincs, aki úgy járna vagy lélegezne, vagy mozogna, mint te. Szeretem, ahogy felhördülsz alvás közben, mintha meglepnének az álmaid. Szeretem, hogy amikor egymás mellett állunk a tengerparton, az árnyékunk egybeolvad. Szeretem, hogy ha a bőrömre írsz az ujjaiddal, jobban megértem, mintha valaki a fülembe kiabálna. Nem akartalak így szeretni. A világ legrosszabb ötlete, hogy így szeretlek. De nem bírok változtatni rajta.”

#8
„Mark mondott valami nyomdafestéket nem tűrőt arról, hogy felőle mit csinálhat a Klávé a gyanújával.
– Nem hinném, hogy ismerem ezt a kifejezést – szólt Cristina derűs képpel.
– Szerintem ezt még én sem ismerem – mondta Emma. – Pedig nagyon sok csúnya szót tudok.”

#9
„– Túl sovány vagy – jelentette ki, amilyen kedélyesen csak bírta. – Túl sok kávé, nem elég palacsinta.
– Remélem, ezt írják majd a sírkövemre is.”

#10
„– Lefogadom, hogy elsőre te se voltál oda Magnusért – mondta Julian, még mindig olyan furcsa, merev képet vágva.
– Jó, talán nem – ismerte el Jace. – De ezt eszem ágában sem volt kikotyogni.
– Mert nem akartad megbántani Alecet? – kérdezte Emma.
– Nem – felelte Jace. – Hanem mert Magnus szobainassá változtatott volna.”

+1:)
„Julian megragadta Mark csuklóját, és az ajtó felé rángatta. (…) – Bocs hölgyek! – szólt hátra Julian, miután a csajok kórusban tiltakozni kezdtek.
A rózsaszín hajú lány felállt.
– Ha maradni akar, hadd maradjon! (…)
Livvy bosszúsan felmordult, Markhoz robogott, és megmarkolta a pólója hátulját.
– Hidd el, nem kell neked! – mondta a rózsaszín hajú csajszinak. – Szifiliszes.
A lány rámeredt.
– Szifiliszes?
– Amerika lakosságának öt százaléka szifiliszes – tudatta vele Ty segítőkészen.
– Nem vagyok szifiliszes – tiltakozott Mark dühösen. – Tündérföldén nem lehet nemi betegséget kapni!
A mondén lányok erre azonnal elnémultak.
– Bocs! – mondta Julian. – Tudjátok milyen a szifilisz. Megtámadja az agyat. – Az asztalnál ülő csajok tátott szájjal bámultak, miközben Livvy a pólójánál fogva átrángatta Markot a bisztrón, ki a parkolóba, a többiek pedig követték őket.”