Nicolas Barreau: Álmaim asszonya

Versenyfutás a szerelemért

Fülszöveg: Antoine-nak, a lelkes könyvkereskedőnek és meggyőződéses romantikusnak tíz telefonszáma és mindössze huszonnégy órája van, hogy újra megtalálja álmai asszonyát.
Antoine, a harminckét esztendős könyvkereskedő, aki hisz abban, hogy a regények a való életben is megtörténhetnek, kedvenc kávézójában egy nap megpillantja álmai asszonyát, aki mintha csak az égből pottyant volna oda. Antoine hezitál, nem tudja, hogyan szólítsa meg a nőt. Ám ekkor odalép egy másik férfi, és ezzel Antoine elszalasztotta a lehetőséget. Vagy mégsem? Kifelé menet az elbűvölő mosolyú, titokzatos nő leejt elé egy kártyát, rajta egy keresztnév, egy telefonszám és egy mondat: „Szívesen találkoznék magával.” Antoine elmondhatatlanul boldog. Kisvártatva kétségbe esik. A becses telefonszám egy ostoba baleset következtében hiányos lesz. Antoine azonban minden nyomon elindul. A szépséges ismeretlen kalandos keresése során a legkülönbözőbb emberekkel találkozik, Párizs legnyüzsgőbb és legcsendesebb pontjain. Az idő Antoine ellen dolgozik. A barátai bolondnak tartják. A szíve nagy szaltókat ugrik, egyiket a másik után. De Antoine nem adja fel…
„Ritkán írnak ilyen lélegzetelállító tempóban a világ legszebb dolgáról. Az olvasó happy endre vágyik és reménykedik, hogy a könyv soha nem ér véget.”

Azt tudni kell, hogy amikor befejeztem Az útvesztőt, akkor átmentem a nővérem szobájába, hogy adjon valami cukit, mert most nekem arra van szükségem. Igen, ez cuki. A lényeg megvolt. Talán egy kicsit túl cuki is. Édes, cukormázas, néhol csöpögős. És néhol kikészített. De majd szépen sorban.
Kezdjük mi is az elején. Az író nem teketóriázik sokat, a kávéházban kezdünk, ahol abban a pillanatban Antoine azonnal észreveszi, hogy valaki elfoglalja a törzshelyét. Sasszem. (Oké, megpróbálok leállni a borzalmas vicceimmel... de nem ígérek semmit sem.) Lépjünk tovább. Szóval megvolt a mesébe illő találkozás. Ami nem is találkozás volt. Egymásra néztek, és ennyi. Szerelmesek lettek. Azonnal.

Aztán, ahogy a fülszövegben is olvashatjuk, a telefonszám megrongálódik. Mert egy parkban, egy padon ülve előhagyom a telefonszámot, ha valakit fel kell hívnom. Persze. Biztos, ami biztos. A telefonokon nagyon sokat nevettem. Amikor a félig süket orosz nénivel kiabál a telefonba, aki nem hallja... na az, hihetetlen. Szerintem Olga néni a legjobb az egészben. Az a jó, hogy többször fel fog tűnni. Amúgy néhol azt hittem, hogy megvan a nő... aztán kiderült, hogy mégsem. És akkor mindig azon filóztam, hogy akkor hova lett a csaj? Nem tűnhetett el.

És most egy kicsit arról írok, ami nekem nem tetszett. Az pedig pont a főszereplő. Kicsit furcsa, de az, hogy minden körülötte forog, néhol egy kicsit sok. Legfőképpen azért, mert nagyon makacs. A többi ismerőse, mind a két fő, megpróbálja észhez téríteni, ami nem nagyon sikerül. Antoine szentül hiszi, hogy ők összetartoznak, és mindent égi jelnek vesz. De ez még nem minden. A legnagyobb baj számomra az volt, hogy mindkét ismerőse nagyon érdekes személy lehetett, de sajnos alig tudunk meg róluk valamit. A részüket kiveszik a történetből, de én igazából azt szerettem volna, ha többet szerepelnek. Nem csak teáznak, és boroznak, vagy hasonló, hanem csinálnak is valamit.
 
Amúgy meg a legfurcsább, hogy az író nem is francia. Ennek ellenére a könyv tele van francia kifejezésekkel. Nem tudom, vajon az eredeti kiadásban is a német mellett ott voltak a francia kifejezések? Mert amúgy lehetett volna valami fordítás mellette, mert én semmit sem értettem belőle. Ja, és amúgy én megértem azt, hogy Snape. De ha Magyarországon Pitonként ismerjük, akkor ebben a könyvben miért nem? Lehet, hogy csak egy hasonlat miatt szerepel benne, de akkor is. A fordító nem olvasott Harry Pottert? Vagy csak nekem ennyire szembetűnő?

A könyv vége kiszámíthatóan nyálas volt, ami számomra egy kicsit sok volt. De ha szereted a romantikát, akkor mindenképpen olvasd el, mert ez tényleg egy romantikus könyv. Igazából ez a fajta romantika sosem volt az én világom, mindig is tudtam. De az, hogy számomra nem lett kedvenc, az nem jelent sosem semmit. Kikapcsolni csodásan ki tudott.

Évi

Phasellus facilisis convallis metus, ut imperdiet augue auctor nec. Duis at velit id augue lobortis porta. Sed varius, enim accumsan aliquam tincidunt, tortor urna vulputate quam, eget finibus urna est in augue.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése