2016. december 5., hétfő

Vivien Holloway: Tolvajbecsület (Winie Langton törtéténetek 2.)


„A becsület olyasmi, amit utólag már nem tudsz visszaszerezni, és ha elveszíted, az egy életre megbélyegezhet.”

Winie végre megszerezte a Mesterkulcsot, ám az apja úgy döntött, senki sem használhatja a szerkezetet addig, amíg ki nem derítette, hogyan működik. A probléma csupán az, hogy Winie-nek bizony sürgősen szüksége lenne rá. Az alku, amit Williammel kötött, most már sokkal inkább becsületbeli kérdés, mint pusztán üzlet, nem mellesleg a Conrey fiú is egyre türelmetlenebb.
Közben a Langton család egy második világháborús tank elrablását tervezgeti, ráadásképpen pedig felbukkan valaki Winie múltjából, akit jobb szeretne inkább elfelejteni.
A lány végül apja engedélye nélkül használja a Mesterkulcsot, hogy megszerezhesse Will édesanyjának gyűrűjét egy szigorúan őrzött páncélteremből, azonban hiba csúszik a gépezetbe, és Winie ezúttal talán tényleg nem fogja megúszni olyan könnyen, mint remélte.

Nos, ez a könyv sok dologra megtanított. Például arra, hogy ne álljak hozzá negatívan egy magyar író által írt könyvhöz. A sorozat első részéről írtam már egy bejegyzésben (ha érdekel katt IDE), ahol leírtam, hogy A. M. Aranth könyveit is annak a versenynek a keretein belül tudtam megvenni, ahol ezt a könyvet is beszereztem. Akkor egyszer a Moly közösségi oldalon olvastam róla egy értékelést, és nagyon megijedtem. Mert ott azt olvastam, hogy magyar az író, álnévvel. Mivel már csalódtam magyar írókban, ezért nem tudtam, hogy akkor most ez jó ötlet volt-e vagy sem. Mert természetesen addigra már leadtuk a jelentkezést. (Ja, a versenyről a Mesterkulcsról szóló bejegyzésemben raktam egy linket, ha érdekel valakit. :) ) Aztán az első könyv nem pontosan azt hozta, amit vártam. Pozitív és negatív értelemben is. Mert még ha nem is volt jó könyv, a folytatás kárpótolt, és remélem ez a jövőben is így lesz, továbbá azért mert megismerkedtem egy nagyon kedves magyar íróval, A. M. Aranth-tal, akit most biztosan nem ismernék, ha nem az ő könyvét olvasom el. Aztán a verseny szervezői a Winie történetek első két részét küldték el, aminek nagyon örülök, mert annyira tetszettek, hogy a harmadik részt már meg is rendeltem.

Vajon hogyan nézhet ki a Mesterkulcs?
Azt meg kell jegyeznem, hogy a fülszövege a könyvnek sokat elmond. Igazából nem annyira egyértelmű, mert nem tudod meg, hogy mi hogyan történik, és csak nagy vonalakban van mindenről szó, szóval ez egy hatalmas pluszpont. Mert úgy is érdekelt minden egyes történés, hogy (még ha csak nagyjából is) tudtam, hogy mi lesz.

A szereplőkről pedig annyit tudnék mondani, hogy ugyanolyan jók, mint eddig. Kicsit még jobban is megismerhetjük őket, mint ezelőtt. Ott van Winie, aki mindent megtesz, hogy segítsen Willnek, és akinek a múltjába is belelátunk. A múltja olyan, amitől sajnálom szegényt, de valószínűleg ez a jellemében nagyon mély nyomot hagyott, emiatt is lett az, aki.
Azt senki sem érdemli meg, hogy átverjék és kihasználják. Valamint Winie családjáról is többet tudunk meg. Hogyan vigyáznak egymásra, milyen szemfülesen kiszúrják, ha valakivel nincsen valami rendben. Mennyire összetartóak, ugyanakkor egymás ellen is kamatoztatják a tudásukat. Lenyűgöző. Egyszerűen lenyűgöző. Valamint azt is megismerhetjük, hogy hogyan készítenek egy haditervet. Komolyan megszervezik a rablásokat, mindenkinek fontos szerepe van. Egymásra vannak utalva, tökéletesen megbíznak egymásban, fontosak egymásnak.

Aztán ott van Will, aki pont ellenkező családi háttérrel rendelkezik. Ez adja mindennek az alapját. Igazából az ő hátteréről nem sokat tudunk, csak annyit amennyi az első könyvben le van írva. Neki a karaktere sokkal fontosabb szerintem. Egy céltudatos fiatalember, akit úri életre neveltek, azonban ebből nem kér. Ugyanakkor ezeket a szokásokat nem tudja elhagyni, ezért akadályozzák a célja elérésében. És még ez sem tántorítja el. Szerintem Will nagyon fontos üzenetet képvisel: a célért néha lehet meg kell küzdeni, és súlyos problémák kerülhetnek az utunkba, de megéri. Nem véletlenül az a célunk, ami. Mi választottuk, és néha sokat kell küzdeni, szenvedni, várni. (És az utolsó részekről még nem is beszéltem, pedig az is dob még a jellemén. Majd legközelebb, ah addig nem fejeltem el.)
Ezt a képet az írónő oldalán találtam
http://weeholloway.blogspot.hu/
Aztán ott van Tony, aki a színtiszta gyűlöletem célpontja lett. És most ezzel nem túlzok. Mert Tony egy számító és undorító alak. Komolyan, a célja az, hogy gonosz legyen, és ezt elérte. Megadta a köynv végén az utolsó lökést, azonban a cselekedeteit nem értem. És most úgy gondolom, hogy nincsen semmi indíték a tettei mögött. Vagy csak én nem láttam még eddig, lehet a következő részben már erre is rájövök. Mert csak annyi jött le nekem eddig, hogy ő gonosz, és utálni kell. És eddig rendben is van, mert én kepes vagyok utálni, de nagyon. Legszívesebben fejbe vágtam volna egy vasszékkel, vagy megfojtottam volna. Szóval a gonosz karaktere célba talált. De arra még mindig kíváncsi lennék, hogy MIÉRT?

És a vég. Komolyan, mindig is úgy voltam vele, hogy a vég csak az írók gonoszsága, hogy "hah, itt egy függővég, hogy kikészítsem az idegeidet!" Azonban ez a könyv ebben is elgondolkodtatott. Aztán ehhez viszonyítottam, hogy Az útvesztőnek is ilyen vége volt? És rájöttem, hogy igen. Mert ennek a két könyvnek olyan vége van, ami az első könyv lezárása, egy esemény lezárása, ami
szükséges a könyv végéhez. Aztán megalapozza a folytatást, meg azt, hogy az olvasó biztosan kíváncsi legyen. És én ezt a könyvet függővéggel, vagy anélkül javaslom azoknak, akik csak egy kicsit is szerették az első könyvet, mert ez még azt is felülmúlja!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése