Lauren Morrill: Vakrandi a végzettel

Fülszöveg:
Julia semmit nem bíz a véletlenre, köszöni szépen. Pláne nem egy
tanulmányi kirándulást Londonba, ami a hozzá hasonló Shakespeare-rajongóknak az ígéret földje!
Csakhogy a kiszámítható terveknek lőttek, amikor idegesítő osztálytársával, a szabályokat hírből sem ismerő Jasonnel kerül párba az út idejére. Már első este egy vad buliban találják magukat, és másnap Julia flörtölős SMS-eket kap egy ismeretlen számról! A lány persze kíváncsi a rejtélyes imádóra, ezért alkut köt az ördöggel (izé… Jasonnel), aki segít kideríteni, ki küldi az üzeneteket, ha Julia hajlandó végre lazítani egy kicsit. A kalandos hajsza során a lány sok mindent megtanul, ami nem szerepel (kismillió) útikönyvében − például hogy semmi nem lepi meg annyira az embert, mint az igaz szerelem.

Az én saját útikalauzom.

Nem, nem vagyok megszállott. Egy újabb kedvenc könyvet avattam. Egy nagyon nagyon édes, újabb Lol-könyv, amit még egyszer köszönöm Tijának, mert egy nyereményjáték keretében nyertem. (Az első nyereménykönyv, amit el is olvastam, egy vár még a polcomon.) Szóval, amint végeztem az Útvesztő-trilógiával, azonnal el is kezdtem.

És nem csalódtam. Néhol unalmas volt, amikor már ugyanazt a kérdést jártuk körbe párszor, vagy amikor Julia-nak éppen kiszúrta valami a szemét, de ő nem látta. Azonban London volt, ahova egyszer el akarok menni, és végignézni mindent, amit lehet. És ennek a könyv
nek a nagyon nagy előnye, hogy nem csak a szokásos Hyde-parkban tett piknikről olvashattunk, hanem eldugottabb helyekről is. Amik a mai Londont tükrözik, és nem turistacélpontok.

Eredeti borító :)
És a legjobb az, hogy végig nyomozhattunk. Most senki se gondolja azt, hogy olyan nagyon, mint egy sorozatban, de nyomozhattunk. És tényleg olyan volt az egész, mintha minden Julia ellen esküdött volna össze, de most komolyan. Nem látta azt, ami az orra előtt volt. Csak azt, ami nem volt ott. (Hopp, értelmes gondolatok tömege. Büszke vagyok magamra.) Szóval, azt nem látta, ami majd kiszúrta a szemét, de amit félre lehetett értelmezni, azt félre is értelmezte. Természetesen megpróbált logikát keresni abban, amiben nincsen szemernyi logika sem. Mintha magamat láttam volna néhol.

Ott volt Julia-nak az MVI (Meg Van Írva), ami Markot jelentette, egy srácot a múltjából, aki egy évvel korábban visszaköltözött a szülővárosukba. És hogy ne legyen olyan egyszerű az élet, ott van a párja a kirándulásról, Jason. (Most esett le, hogy neki nem fordították le a nevét Jászonra! Hurrá! Imádtam Az elveszett hősben ezt olvasni: Jászon. Na, mindegy.) És hogy biztos legyen a zűrzavar, az SMS-ezgető srác, Chris. Igen, eléggé nagy a zűr, ahová Julia belekeveredett.

És ez a legjobb alap. Egy kis bonyodalom, de olyan, amit senki sem várt volna, mégis bárkivel megeshet. Mindenki gondolta már valakire azt, hogy ő a nagy Ő! Akivel tökéletesen összeillenek, akivel tökéletesen megértik egymást. Néha igaz, néha nem.
És akkor Julia-nál mi van? Nyugi, nem fogom elmondani, még akkor sem, ha kiszámítható. Ez maradjon a könyv titka.

A srácokról nem szeretnék semmit sem mondani, mert akkor el kéne mesélnem sokat a könyvből, és azt nem szeretném. Azt sem mondom meg hogy Jasont, Markot vagy éppen Christ szeretem jobban. Mindenki döntse el magának. Azt viszont elmondhatom, hogy Jason elég. sokat fog szerepelni. De gondolom ez nem titok.
Összességében egy nagyon aranyos és cuki könyvet olvastam meglepő vastagsággal. Ajánlom azoknak, akik szeretik a Lol-könyveket, vagy éppen terveznek olvasni Lol-t. Mert ez cuki, édes a kiszámíthatósága ellenére is. Mert... oké, tényleg nem mesélek egy bizonyos srácról! Inkább befejezem az írást, mielőtt elmondok valamit!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Dan Wells: Csak a holttesteden át (John Cleaver 5.) + Novella

Rick Riordan: Hádész háza (Az Olimposz hősei 4.)

Anne Eliot: Toplistás szerelem