2015. november 4., szerda

Vivien Holloway: Végtelen horizont (Petus)

Becky Dwyer három évvel ezelőtt hozott egy rossz döntést, és most eljött az idő, hogy megfizesse az árát.
Egy olyan világban, ahol az elektromosság csak háromezer méteres magasság felett elérhető, a légjárók biztosítják a kereskedelem áramlását. 
Becky egész életét nagybátyja, Duke Barton hajóján töltötte, és soha nem is tervezte, hogy ezen változtatni fog. Három évvel ezelőtt azonban üzletet kötött a kétes hírnevű Nick Mattockkal, aki most behajtja a lányon a tartozását. 
A műszerészlány hirtelen sokkal távolabb kerül az otthontól, mint azt valaha képzelte volna. Eddigi kényelmes világa darabokra hullik. Helyt kell állnia egy olyan legénység tagjaként, melynek legalább a fele hajdani kalózokból áll, miközben megpróbál megtenni mindent, hogy visszajuthasson a nagybátyjához. 
Azonban kénytelen ráébredni, hogy ez koránt sem lesz olyan egyszerű, és nem csak azért, mert Nick minden lépését szemmel tartja. Hamarosan nem csak az ő, de Duke élete is veszélybe kerül, és megoldást kell találnia, ha nem akarja elveszíteni azokat, akiket szeret.
„- Nick! – kiáltottam, de a hangom elnyomta a lézerpisztolyok, és az elvétett lövedékek becsapódásának hangja. Mielőtt még átgondolhattam volna, megemeltem Jun fegyverét, és lőttem. A férfi felkiáltott és megtántorodott, kezéből kiesett a puska, hátán, a lapockája alatt égett szélű lyuk, melyből vékony erecskében szivárgott a vér. A lézernyaláb már nem volt elég forró – állapítottam meg döbbenten, ahogy a rács ettől a második lövéstől kizuhant, és hangosan csattant a földön.”


Hát nem tudok mást mondani, minthogy még, még, még. Ritkán mondok ilyet egy magyar szerző
könyvére, de ez……..egyszerűen fantörpikus volt. Nagyon reménykedem a folytatásban, mert ezt így nem lehet itt hagyni. Muszáj megtudnom, hogy mi lesz velük később.

Pozitív és negatív dolgokat nem nagyon tudnék külön felsorolni elsősorban azért, mert negatívumot nem is találtam. Inkább mesélek egy kicsit a történetről……persze spoilermentesen. Az elején kicsit lassabban indult. Azt hittem végig ilyen lesz. Ez a szokásos, hogy „szép volt, jó volt, de bőven elég volt egyszer”. Aha, a fenéket! Néha azt sem tudtam, hogy hova kapjam a fejem, mert már ezt csináltuk aztán azt, és csodálom, hogy maguk szereplők nem vesztették el a fonalat. De mindeközben ez a sok esemény teljesen érthetően, logikusan volt felépítve. Lehet, hogy egyszerre sok minden történt, de megértetted mindenféle „He?” vagy „What? I don’t understand!” felszólalás nélkül. Mert szépen követték egymást, egymásból következtek az történések. Nagyon nem mindegy, hogy csak random bedobálnak egy rakás dolgot, és azt sem tudom, miről olvasok, mert felét sem értem, vagy, hogy
igen, sok minden van, de tudom, hogy ez ebből következik, ez meg ebből. És ilyet nagyon nehéz megírni, főleg ilyen jól.

A szereplők közül nem tudnék kiemelni kedvencet………na jó talán Nicket, de hát ez alap. Drága Nick! Ha erre jársz légy oly kedves és dobjál le nekem egy kötéllétrát, amin felmászhatok hozzád. Bunkó, arrogáns, nagyképű, de emellett nagyon jó a humorérzéke és rendkívül lojális, főleg a legénységével szemben. A szokásos rosszfiú, aki megenyhül……….most ilyenkor jönne az, hogy a kedves, rendes, aranyos lány miatt, csakhogy Becky nem az a szende jó kislány típus. Egyáltalán nem. Megszegi a szabályokat (vagyis a legtöbbet), visszabeszél (aminek néha nincs jó vége), ezenkívül egy kedves, csinos, okos és rendkívül talpraesett lány, aki két lábbal a földön jár (azaz ballonon a levegőben, de ez részletkérdés). Végre nem egy picsogó liba kezébe adták a világ – ez esetben hajó sorsát. Egy igazán szerethető karakter. A többieket felesleges külön-külön leírnom, egyszerűbb ha azt írom, hogy Garrahyn, Juniperön és Stone-on kívül mindenkit szerettem. De őket kifejezetten utáltam.
Vajon miért? *töprengő arc*


Összességében ez egy remekül felépített és megírt mű. Nem sűrűn találkozok ilyenekkel. Visszagondolva nagyon élveztem minden egyes oldalát – főleg a Becky-Nick párbeszédeket. Tényleg mást nem tudok mondani csak annyit, hogy még, még, még. Ezek után igen nagy kíváncsisággal fordulok az írónő másik két műve felé, amiket még nem olvastam. Remélem azok is ilyen kaliberűek. Ez mestermunka. De komolyan. Köszönöm ezt az élményt, még sok ilyet kérek! :)

Képek forrása: https://www.pinterest.com/viviensasvari/becky-dwyer/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése