Jennifer L. Armentrout: Shadows - Árnyak (Luxen 0,5.)

Dawson Black mindenre számított, csak Bethany Williamsre nem. Egy luxen, vagyis egy földre szállt idegen számára a földi lányok, nos…, érdekesek. De mivel a luxeneknek titokban kell tartaniuk valódi kilétüket, őrültség lenne beleszeretni az egyikbe.
Veszedelmes. Kísértő. Tilos..
Bethany nem tagadhatja le a közte és Dawson közt azonnal létrejött kapcsolatot. És bár nincs szüksége a szerelem bonyodalmaira, mégsem tud távol maradni tőle. Valahányszor összenéznek, Bethany beleszédül.
Elbűvölte. Vonzza. Szereti.
Dawson titka megváltoztatja Bethany életét… és veszélybe is sodorja a lányt. De még Dawson sem tehet kockára mindent egyetlen emberlányért. A sors azonban elkerülhetetlen… akárcsak a szerelem.

Nagyon örülök, hogy ezt is kiadták, bár jobb lett volna ezzel kezdeni. Nagyon fura volt így utólag olvasni. Nagyon tetszett szó se róla, hogy nem, de akkor is. Ráadásul meg lett bolondítva egy kis három szemszögű E/3.-mal, így néha én sem tudtam, hogy ki beszél, kinek a szemszögéből van írva az a rész éppen. Ezeket leszámítva nagyon tetszett. Örülök, hogy megismerhettem Dawson és Bethany történetét.

Tóth Pepe - itt inkább Dawson :)
Dawson annyira más, mint Daemon. Lehet, hogy kívülről teljesen egyformák, de belsőre.......ettől jobban nem is különbözhetnének. Teljesen ellentéteik egymásnak. Míg Daemon lobbanékony, nagy hangú, bunkó és arrogáns, addig Dawson egy kedves, vicces, visszahúzódó srác, aki elpirul ha ránéz egy csinos lány (és ekkor azt hittem, hogy megzabálom :D itt egy ilyen isten, mint Dawson és elpirul :D hát én tócsává olvadtam). Első pillantásra beleszeret Bethanybe. Alacsony, vékony, barna hajú lány, aki nagyon okos, és nagyon ügyesen fest. Azonnal megtalálja a közös hangot Dawsonnal. Órákig beszélnek telefonon, randizgatnak, találkozgatnak. Ám Bethany rájön a Dawson titkára, és az élete fenekestül felfordul. Veszélybe kerül Bethany is, Dawson is és a szerelmük is.

Maia Mitchell - Bethany
Daemon természetesen nem nézi jó szemmel ezt a kapcsolatot, nagyon félti a testvérét, nem is ok nélkül. Ha erre rájön a Védelmi Minisztérium, abból semmi jó nem származhat. És hiába sorolja ezt a testvérének, falra hányt borsó az egész természetesen. Akaratlanul is mindig arra vártam, hogy mikor
lép be Katy a képbe, de mindig figyelmeztetni kellett magam, hogy most még nem fog jönni. Állandóan váltig állította, hogy ő bizony soha nem lesz szerelmes, és soha nem fog emberlányba beleszeretni. Ilyenkor mindig egy kicsit felnevettem, mert eszembe jutott a kapcsolata Katyvel. És sajnos ez egy kis problémát okozott. Bármi ilyen felszólalás volt Daemonnek, mindig Katy jutott eszembe, és ez nem nagyon tetszett. Ez egy előzménynovella, elvileg semmi ilyesmiről nem kellene tudnom. De ezzel szerintem csak én voltam így.

Ettől eltekintve tényleg nagyon jó volt. Dawson egy cukorfalat, minden lány álma és cukormázzá lehet tőle olvadni. Tökéletes minden téren. Bár nekem Daemon még mindig közelebb áll a szívemhez, a rosszfiúkat jobban szeretem hihihi :D. De kinek mi jön be. Egy javaslat annak, aki még csak ismerkedik a sorozattal: kezdje ezzel a novellával és úgy haladjon tovább. Sokkal jobb lesz. :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TOP 10 kedvenc idézet :)

Elköszönés :')

Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury - Köd és harag udvara (Tüskék és rózsák udvara 2.)