Anne Eliot: Toplistás szerelem #Évi

Hunter tudja, hogy az a balhé a kocsival hülyeség volt. De hát egy popsztártól mindenki azt várja, hogy őrültségeket csináljon, nem? Emiatt még nem kéne az anyjának meg az ügynökének száműznie őt a nagynénjéhez egy isten háta mögötti kisvárosba. Na és kit kérnek meg, hogy segítsen neki álruhában elvegyülni a helyi gimiben? Valami flúgos kiscsajt, aki fiúk közelében teljesen lebénul, és/vagy véletlenül kiüti őket. Remek…
De fura módon a világhírű énekestől a már-már kórosan félénk Vere valamiért mégsem jön zavarba, sőt Hunter mellett be nem áll a szája, imád vele lógni, és folyton pasiszerző tippekért nyaggatja. Vagyis a tinilányok millióinak bálványa pillanatok alatt a barát zónában találja magát. Na ehhez azért neki is lesz egy-két szava!

Íme a könyv, amiből sokkal többet is ki lehetett volna hozni.

Hogy miért? Egyszerű: ez pontosan így van. Van egy nagyon jó alapötlete, amiből néhol nem az lett, aminek lennie kéne szerintem. Pedig a története nagyon egyszerű és rengeteg lehetőség rejlik benne. Ehhez azonban meg kell ismernünk a történetet. A cselekménye két szálon fut, Hunter és Vere szemszögéből látjuk az eseményeket.

A történetben megismerhetjük Hunter szemszögét, akit teljesen beszippantott Hollywood és magányosnak érezte magát. Ebből adódott egy "kisebb" problémája, aminek következtében el kellett hagynia Los Angelest, és vidékre kellett költöznie a nagynénjéhez. Édesanyjának a tervének az a célja, hogy a fia kipihenhesse a fáradalmait és újra önmaga legyen.

Nagynénje, Nan néni szomszédságában él a Roth - család. Nan néni őket is tájékoztatja Hunter érkezéséről, hiszen a két gyerek, Charlie és Vere egyidősek a fiúval. Mondhatjuk azt, hogy a két testvér egymásnak szöges ellentétei, de amikor ki kell állni a másikért, akkor mindig ott vannak egymásnak. Az ellentétek egy bizonyos szinten teljesen világosak: Charlie focizik és inkább a "menők" közé sorolható, míg Vere színjátszókörbe jár és ő sajnos inkább "lúzer." Amúgy kíváncsi lennék, hogy az amerikai iskolákban ez tényleg így működik-e vagy ez egy nagyon sarkított változata ennek.

Tehát megismerkedhetünk a Roth - családdal, akik mindannyian segítenek Hunternek észrevétlennek maradni és beolvadni a tömegbe. A két testvér közül Charlie a kezdeti öröm után kicsit gyanakodva figyeli a híres popsztárt, a már kórosan félénk Vere pedig örömmel segít neki a "sztártalanításban." Az iskolában is másképp viselkednek az immár "lúzer" fiúval. Míg Charlie (mint "kedves és aranyos" focista) nem ápol vele jó kapcsolatot, addig Vere-nek a fiú az egyik legjobb barátja lesz.

Nekem a testvérek különbözősége nagyon tetszett, hiszen első kézből tudom, milyen ez. A nővérem és én is valahogy ilyenek vagyunk: ő négy éven át humán osztályba járt, és végül magyarból (és németből) érettségizett emelt szinten; ezzel szemben én reál tagozatos voltam, és az emelt tárgyam a matematika lett.

Tőlem mindig megkérdezték, hogy miért nem lettem én is humános. Valahogy nem esett le ilyenkor nekik, hogy nem vagyunk egyformák, és attól, hogy testvérek vagyunk, még lehetünk különbözőek. Természetesen hasonlítunk is egymásra, például maga az olvasás szeretete, valamint az, hogy a nyelvek viszonylag jól mennek mindkettőnknek. A "viszonylag" miattam van ott, mert nekem valamennyivel kevésbé mennek, de azért van angol és német érettségim is. :)

Tehát ebben élethű volt. Azonban a könyv az olvasása közben egyre szenvedősebbé vált. Nem tudom, miért. Voltak olyan elemek, amik nem tetszettek. Például, hogy Vere szinte megszállottan szerelmes egy pasiba, akivel gyerekként jóban voltak, aztán már nem, így valójában nem is ismeri, hiszen pár év alatt tiniként rengeteget lehet változni. És ebben az esetben én láttam magam előtt, hogy Vere egy x évvel ezelőtti "képbe" szerelmes. Azt viszont egyszer sem vette észre, hogy ott van valaki, aki pár nap alatt jobban megismerte, mint a másik srác, és százszor jobban megértette, és nem kellett előtte idegeskednie vagy éppen szorongania.

Szóval megvan ez a rossz-srácba-szeretett-bele-a-főszereplő történetszál. Ugyanakkor ettől függetlenül nem is lenne rosszabb, mintha nem lenne ilyen benne. De én nem erre számítottam. Valamiért azt gondoltam volna, hogy egy kicsit komolyabb lesz ez a könyv. A beharangozott problémák, amikkel Hunter küzdött nem voltak olyan súlyosak, mint amire számítottam.

Nem kell félreérteni, valóban komoly problémái vannak, de valahogy nem tudtam annyira átérezni, mint ahogyan kellett volna. Valami hiányzott, ami számomra nagyon érezhető volt. Valójában értem, hogy az írónő miért választotta ezt a témát, de hiszek abban, hogy ezt egy sokkal... normálisabb környezetbe is bele lehetett volna illeszteni. Nem kellett volna popsztárnak lenni, mindenkinek lehetnek problémái.

Valószínűleg pont ezért nem élveztem annyira a könyv elolvasását. Hasonló témában például a Jégviráglányok sokkal inkább át tudta adni azt a bizonyos szorongást és sötétséget. Ettől függetlenül nem mondom, hogy rossz volt, másnak valószínűleg jobban fog tetszeni, mint nekem. Ha akartok egy kicsit komoly, de a dolog inkább vicces oldalát figyelembe vevő könyvet, nos akkor ez az.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Dan Wells: Csak a holttesteden át (John Cleaver 5.) + Novella

Rick Riordan: Hádész háza (Az Olimposz hősei 4.)

Anne Eliot: Toplistás szerelem