2016. augusztus 3., szerda

Cat Winters: Fekete madarak árnyékában

1918-ban a világ az apokalipszis felé száguld. Félelem és zűrzavar uralkodik, ráadásul a világháború árnyékában halálos járvány tombol. A 16 éves Mary Shelley Black gyötrődve figyeli, ahogy a kétségbeesett gyászolók összesereglenek a spiritiszta szeánszokon és a szellemfényképészeknél. Mary Shelley maga soha nem hitt a szellemekben. A kilátástalanság percei azonban arra kényszerítik, hogy átgondolja addigi felfogását az életről és a halálról; első szerelme ugyanis – aki a fronton halt meg – szellemalakban tér vissza hozzá… 

„Winters mesterien megírt debütáló könyve hatásosan festi le a háborús idők szerelmi kapcsolatait, az 1918-as spanyolnátha-járványt és a korszakot jellemző spirituális divatot – magával ragadó szerelmi történet izgalmas misztikummal keverve.”


Készen állsz megismerni valamit, ami nincsen, közben pedig mégis van?


Nos, miután kitaláltam ezt a nagyon hatásvadász mondatot, büszke voltam magamra. Kiváltképp büszke. Hogy miért? Mert ilyenkor megpróbálom leírni az egész könyvet egy semmitmondó, közben pedig egy jelentőséggel bíró mondattal, ami nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Általában megadja a bejegyzésem hangulatát, hogy mit emelek ki a könyvből, és néha több ideig tart kitalálni ezt az egy mondatot, mint a bejegyzést megírni.


A könyv egy meghatározó (és megrázó) történelmi esemény idején játszódik: az első világháború alatt. Szerencsém volt, hogy nemrég tanultunk erről az iskolában, így tudtam nagyjából a történelmi hátterét ennek az időszaknak. Valójában rengeteget tanultunk az állóháborúkról, az új hadviselési jelenségekről, a kirobbantó okokról, az előzményekről és az USA részvételéről, szerepéről. 


Tehát minden száraz dologról, ami valójában nem sokakat érdekel. Arról, hogy milyen volt ekkor egy hátországban, nem sok szó esett. Egyszer sem említettünk meg olyat, hogy spiritiszta hullám vagy ilyesmi.


Szóval igen, nagyon sok minden újdonságként hatott rám. Sok dologról nem volt tudomásom.Például, hogy milyen volt a spanyolnáthajárvány. Hogy mit gondoltak az emberek róla. Hogyan próbáltak meg "védekezni" ellene. Gyakran eszembe jutott a könyv olvasása közben, hogy ennek még utánanézek valahol. Aztán ez elmaradt, mivel a szerzői utószóban leírta Cat Winters, hogy ez igaz volt így.


Ami teljesen ledöbbentett. Az emberek maguk próbálták kikúrálni az influenzát, hiszen akkoriban csak kezdetleges védőoltások léteztek. A hagyma és a védőmaszkok használata hatalmas méreteket öltött, mindenki rettegett a betegségtől. El sem tudom képzelni, milyen lehet orvosi segítség és kezelés nélkül átvészelni a betegséget, amikor én nagyjából az első tüneteknél is teljesen kikészülök. 


Az emberek tömegesen kerülnek a kórházakba, ahol egyre kevesebb a hely, és nem tudnak mindenkin segíteni. Az ilyen vészterhes időkben az emberek nagy részének egy dologra van szüksége: hitre. Hinni szeretnének abban, hogy a halál nem lesz értelmetlen, és valami vár a "túloldalon." Tudni akarják, hogy az elhunyt szeretteik nem távoztak el végelegesen, hogy egyszer újra találkozhatnak velük.


Ebben a korban ezért voltak borzasztóan népszerűek a szeánszok és a spiritiszta fotósok. Ők azt állították, hogy kapcsolatba tudnak lépni a szellemekkel, és akár le is tudják fényképezni őket, vagy beszélni lehet velük. Az emberek pedig kézzel fogható bizonyítékot akartak a túlvilág létezésére.


Főszereplőnk, Mary Shelley ekkor élt, megtapasztalta a háború minden borzalmát. Hiszen a csalók mindent képesek megtenni, hogy átverjék az embereket, hogy elvegyék a pénzüket. Mary Shelley nem hisz a szellemekben, azonban amikor Stephen, a halott barátjának a szelleme meglátogatja, megváltozik a véleménye. Ekkor az élete fenekestől felfordul. Stephen azt állítja, hogy nem Franciaországban halt meg harc közben, míg a család mindenkinek az ellenkezőjét bizonygatja.


Akkor mégis kinek van igaza?

Hatalmas erőssége a könyvnek, hogy egyszerre tudományos is, meg nem is. Olvashatunk benne harctéri idegsokkról, de nem olyan száraz a magyarázat, mintha egy orvosi szakkönyvet olvasnánk. Minden érdekes és színes, ugyanakkor egy bizonyos szürkeség és sivárság is átüt a lapokon.

A története felkavaró és lenyűgöző. Vannak benne "érdekes" részek, amik közül néhány kihagyható lett volna, de néhány pillanata egy krimibe is beleillett volna. Egy hibája van: itt nincsen holttest, hanem egy szellem, aki nem tudja, mi történet vele. A végén én nagyon meglepődtem, mert olyan történt, amire sosem gondoltam volna. Pontosan is ezért ajánlom a könyvet. Ha nyitottak vagyunk, hamar beszippanthat a történet és gyorsan lebilincselhet minket. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése