2016. november 21., hétfő

Dan Wells: Csak a holttesteden át (John Cleaver 5.) + Novella


Eredeti cím: Over Your Dead Body
Fordító: Rusznyák Csaba
Sorozat: John Cleaver
Kiadó: Fumax Kiadó
Oldalszám: 310 oldal
Kötéstípus: puhakötés
Ár: 2995,-
ISBN: 9786155514807
Moly, Goodreads

Fülszöveg:

Miután John és Brooke magára maradt, városról városra stoppolva vadásznak Amerika közép-nyugati részén a még megmaradt utolsó Sorvadtakra. Csakhogy a Sorvadtak is vadásznak rájuk, ráadásul az FBI is a nyomukban van. Minden újabb várossal, minden újabb kamionos pihenővel, minden újabb autópályával egyre közelebb kerülnek egy olyan kegyetlen gyilkoshoz, akire John semmilyen jól bejáratott analitikus és előrejelző módszere nem alkalmazható. Közben Brooke meghasadt pszichéje az elméjén osztozó több százezer halott személyiségtől túlterhelve tántorog az összeomlás peremén. Hol birtokában van szellemi képességeinek, hol nem, és minden nap új nevek, gondolatok és emlékek törnek felszínre benne, mígnem felbukkan az a személyiség, akire John végképp nem számított: Senki utolsó áldozata, csapdába esve John egyetlen megmaradt barátjának testében.

Véleményem:

Mondanám, hogy tipikus Dan Wellsről van szó, de nem mondhatom ezt. A jól megszokott színvonalat hozta az biztos, és valami eszméletlen könyv lett, de mégsem volt olyan, mint az előző részek. Történet felépítésben hasonló volt – a könyv feléig bevezető, aztán indulnak be az események
-, de tartalomban nagyon nagyon nem.
A történetfelvezetés nagyon jó. Az elején kicsit hosszúnak éreztem, de mire a könyv végére értem, beláttam, kellett hogy ilyen hosszú legyen. Megismerjük a körülményeket, John-ék helyzetét, a városokat, a gyilkosságok alapjait (mint utólag kiderült). Aztán egyszer csak, miközben nyugodtan olvasod ezt a kis „ártatlan” bevezetést, jön egy pont (jelen esetben egy híradó), aztán egy mellbevágó érzés, és kezdődik a könyv nagyon jó része. Elindul a történet izgalmas része, a nyomok felderítése – kit, miért, hogyan, mikor. Viszont ebben a részben elérte azt Dan Wells, hogy egy-két résznél megborzongjak, amit eddig egyik könyvnél sem tapasztaltam. Esküszöm szabályosan kirázott a hideg, és ez nagyon tetszett. A gyilkosságok milyensége, meg hogy miért úgy haltak meg ahogy, az már csak a hab a tortán. De komolyan. Amikor valakit úgy öltek meg, ahogy előtte azt John kigondolta, lúdbőröztem rendesen. Aztán a végére a darabkákból kirakták a képet, megtalálták a gyilkost, ez nem is olyan meglepő. Viszont az utolsó fejezetet olvasva meghatódtam, hogy ez milyen rendes dolog volt az írótól. Aztán legszívesebben képen töröltem volna, hogy ezt most muszáj volt? Komolyan muszáj volt? Nem lehetett volna kivételesen valami szép befejezés? Ezek szerint nem.

A szereplőkről külön nem beszélnék, fontos új szereplővel nem is nagyon találkoztam. Viszont azt kiemelném, hogy nagyon örülök annak, hogy megismerhettem John érzelmesebb oldalát is. Eddig nem nagyon volt szerencsém találkozni vele, amit nagyon sajnálok. Nagyon megtetszett ez a John, és bánom, hogy a többi részben nem szerepelt, bár lehet megvolt annak is a maga oka. Én csak remélem, hogy a befejező kötetben is megmutatja ezt az oldalát. Nagyon a szívemhez nőtt, ugyanúgy, mint Brooke és persze Kutyafiú.

Szóval azt mondhatom, hogy ez a rész (is) valami fantasztikus. Minden megvan benne, ami kell, pont a megfelelő mennyiségben. Izgalmas, fordulatos, főleg a könyv második fele. Viszont a befejezésért még mindig nem bocsátottam meg. Azon teljesen kiakadtam. Nem tudtam, hogy tudok egy könyvet egyszerre imádni és gyűlölni, de most megtörtént. Ettől független nagyon sajnálom, hogy már csak egy rész lesz, de azt kíváncsian várom. :D Remélem hasonló élményeim lesznek. :D


Kedvenc idézeteim:
" Az a nagyszerű a tűzben, hogy nem valahonnan máshonnan jön - ha meggyújtasz egy darab fát, a lángok magából a fából törnek fel. Ha egy darab papírt gyújtasz meg, akkor meg magából a papírból. Mintha egy tárgy lelke egy fizikai forma csapdájában vergődne, és amikor kiszabadítod, a tűz életre kel, az ég felé tör, régi burka pedig összemegy, és eltűnik mögötte.
   Egy lélek nélküli papírdarab olyan, akár egy összecsavarodott, összeaszott, elfeketedett levél, és olyan vékony, hogy ha hozzáérsz, teljesen szétesik."

" Sosem éreztem magam jobban, mint amikor holttestek vettek körül. A holttestek csendesek, kiszámíthatók, megvan bennük minden, ami képes megnyugtatni engem. Az emberi interakciók szeszélyeinek és komplexitásának dekódolása olyan fárasztó, mintha csak maratont futnék az agyammal. A holttestek átvizsgálását azonban hasonlóan csillapítónak találtam, mint a keresztrejtvényt vagy a szúdokut."

******************************************

A legközelebbi hozzátartozó

Vélemény:

Őszintén szólva először nem tudtam a novellát hova tenni. Mármint időben. Annyira régen olvastam Az ördög egyetlen barátját, hogy teljesen kiment már a fejemből. Aztán Évi segített egy kicsit, és nagyjából kitisztult a kép. :D
Meg kell mondjam nagyon tetszett. Azt ne kérdezzétek miért, csak úgy. Elijah számomra nagyon szimpatikus karakter volt már az előző részben is, úgy, hogy örültem, hogy róla szól ez a novella. Tipikusan azon sorvadtak közé tartozik, aki ne akarja bántani az embereket, csak élni szeretné az életét nyugodtan. Szerencsére Johnék ebben partnerek voltak és nem bántották őt (igen, Johnék benne voltak a novellában, de csak a végén).
Igazából nem sokat tudok róla elmondani még több spoiler nélkül, úgy hogy szerintem ez marad most ennyi.
A lényeg, hogy nagyon örülök ennek a kis szösszenetnek, nekem nagyon tetszett, és remélem sokaknak lesz szerencséjük elolvasni. :D

Kedvenc idézet:
" - Egy élet lehet amiatt fontos, mert hat más dologra, vagy lehet amiatt értelme, amit elér, vagy amire törekszik. Aktív igék, ugye? Mozgás, élet van mögöttük, és amikor valaki meghal, ez az élet vele együtt megszűnik, és könnyű úgy érezni, hogy az értelem és a fontosság is véget ér vele. ( ... ) De a jelentőség más. Egy életnek akkor van jelentősége, ha valaki másnak is jelent valamit. Erre magától képtelen. Nekem jelent valamit. Neked jelent valamit. Amikor ennek az életnek vége szakad, fáj nekünk, megváltoztat minket, és úgy érezzük, szétszakadunk, de nem számít, merre halad az élet, vagy halad-e egyáltalán, az, amit jelentett, megmarad, mert számodra jelentette azt, amit. Amíg ezt hordozod magadban, addig nem csak jelentett valamit, múlt időben, hanem jelent, itt és most. Azt kérdezted, megéri-e kapcsolatba lépni másokkal, én pedig esküszöm neked: egyedül ez éri meg a világon. "


Megtetszett? Rendeld meg!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése