Rick Rirodan: Az utolsó olimposzi (Percy Jackson és az Olimposziak #5)

A félvérek egész évben harcra készülődtek, de tudták, hogy nem sok esélyük van a győzelemre. Kronosz serege erősebb volt, mint valaha, és minden átállt istennel és félistennel nagyobb lett.

Amíg az olimposziak a pusztító Tüphónt próbálták megállítani, addig Kronosz bevonult New Yorkba, ahol az Olimposz gyakorlatilag őrizetlenül állt. Az Idő Urának megállítása Percy Jacksonra és a fiatal félistenek csapatára várt.
A világszerte sikeres sorozat izgalommal várt befejező részében beteljesül a Percy tizenhatodik születésnapjára jövendölt prófécia. Miközben Manhattan utcáin tovább dúl a nyugati világ megmentéséért vívott harc, Percyn az a szörnyű gyanú lesz úrrá, hogy saját sorsa ellen küzd.

„Magával ragadó történet. Egyszerre izgalmas, gondolatébresztő és könnyfacsaró… A regénysorozat méltó befejezése.” – Kirkus Reviews

Az Olimposz elenyészik, vagy fennmarad.

A sorozatoknak mindig is fontos elemei voltak a fejlődések. A karakterek mellett a történet is tud fejlődni az író technikájával együtt. Érdemes megfigyelni, honnan kezdte valaki és hova tart. Ezt akár saját írásokon is figyelhetjük, blogokon, a fióknak írt papírokon. Akárhol. Azonban tagadhatatlan, hogy mindig fejlődünk valahogyan, hiszen semmi sem ugyanolyan.

Ezért tartom fontosnak, hogy egy író képes legyen változtatni a karakterein az idő múlásával. Hogy a szereplők jelleme, hozzáállása, gondolkodása az életkorukkal és a tapasztalataikkal együtt változzanak. És ez szerencsére ebben a sorozatban megfigyelhető. A szereplők fejlődnek, haladnak előre az útjukon.

Egy gyáva nyúl vagy, Percy Jackson!

Percy, Annabeth, Grover és mindenki más a történettel együtt nőtt. Kezdetben a legtöbben még csak gyerekek voltak, azonban a könyvek múlásával ők is nőttek. Négy év telt el az első és az utolsó rész óta, mindenki rengeteget változott, és felnőttek a végén a történethez.

Igen, eddig is nehéz helyzetben voltak, hiszen többször is le kellett győzniük az ellenségeiket, azonban ezek nem koncentrált támadások voltak. A sorozat végén ehhez is elérkeztünk: egy hatalmas sereggel kell szembenéznie alig 40 tinédzsernek. Ők azonban nem estek kétségbe, hiszen annyi mindent átéltek már, hogy ez is egy újabb akadály volt előttük. Egy jóval nagyobb, komolyabb, nehezebb akadály.

- Figyelj! Van egy ötletem! - mondtam Fekete Péternek.
"A te ötleteidtől mentsenek meg az istenek!"

Lehet, hogy csak én tartom kifejezetten jónak, hogy ebben a sorozatban tudatosan épülnek az események. Igen, mindig az előzőből következik az utána lévő, de Rick Riordan nagyon lenyűgözően csinálja. Nem csak megtörténnek az események, hanem építünk rájuk, szerves részét képezik az ezt követő incidenseknek.

És ez nagyobb vonalakban is megfigyelhető: mivel már olvastam Az Olimposz hősei sorozatot (igaz, csak az első három részt), így felfedeztem néhány kapcsolódási pontot. Volt olyan, hogy azt sem tudtam, miről van szó, csak később vettem észre, de amikor ezt a sorozatot újraolvastam, felfedeztem őket, és nagyon élveztem, amikor már direkt kerestem őket. Örülök, hogy Riordan ennyire szépen visszautalt az előző sorozatára.

Összességében tehát imádtam a sorozat minden elemét. Teljes mértékben elfogult vagyok, ugyanakkor nagyon kevés embert hallottam panaszkodni a sorozatról. Egyszerűen imádtam.

- Hé - huppant le mellém Annabeth -, boldog szülinapot!
A kezében egy hatalmas, alaktalan tortát tartott, hupikék cukormázzal a tetején. (...)
- Kívánj valamit!
- Te sütötted? - kérdeztem.
- Tyson is besegített.
- Ez megmagyarázza, miért hasonlít egy csokoládétéglára. Extra réteg cementtel a tetején.
Annabeth felkacagott.