Órarend BookTag

Sziasztok! :)

Igen, egy újabb Taggel készültem Nektek, aminek egy egyszerű oka van: időhiány. Mivel folyamatosan tanulni kell, elmaradtam az idézetek kigyűjtésével, amiket a bejegyzéseimbe szoktam rakni, így azokkal most nem tudok úgy haladni, ahogyan szeretnék. Így egy BookTaggel érkeztem, mert azt ebből a szempontból könnyebb megírni, és nagyon szoktam élvezni a kitöltését. is. :)

Az eredeti oldalt, ahol találtam a kérdéseket IDE kattintva elérhetitek. :)

MATEK | Egy nagyon unalmas könyv

Most lehet meg fogtok kövezni, de szerintem a matek nem unalmas. Én kifejezettem szerettem, általánosban is, gimiben is. Na, de akkor keressünk egy unalmas könyvet. Az első, amit megláttam molyon, az a Gyökértelen volt. Annyira untam, hogy nem emlékszem már semmire sem belőle, ami nagy teljesítmény, hiszen általában meg szokott maradni, amit elolvasok. Még ha csak nagy vonalakban is. Még mindig megvan a könyv fizikai formában, úgyhogy van még esély arra, hogy elolvasom, de nem érzek nagy késztetést per pillanat.

TESI | Egy könyv, melyben valamilyen sport szerepel

Igen, megint a molyos olvasmánylistámból választok, éééés... Harry Potter. Remélem senki sem lepődött meg. Szerintem nagyon jó sport lett a kviddics, szívesen kipróbálnám egyszer. :D Igaz, a gurkókat mindenképpen el szeretném kerülni, főleg Dobby gurkóját. Azt mindenképpen. De annyira jó sport, ezek a kedvenc jeleneteim között voltak a könyvekben is és a filmekben is.

KÉMIA | Egy könyv, amit régen szerettél, de most már nem

Csitt, csitt. Régen, amikor először olvastam, nagyon tetszett a sorozat. Aztán ahogy haladtam vele előre, egyre jobban kiábrándultam belőle. Nem szerettem az utolsó két részt, és most már nem is lennék hajlandó újraolvasni a sorozatot. Egyszerűen kiszerettem belőle, ahogy múlt az idő.

TÖRTÉNELEM | Egy történelmi témájú könyv

Nagyon szeretem Michelle Moran könyveit, amik történelmi témákat dolgoznak fel. Azt szeretem bennük a legjobban, hogy nem száraz szövegként jelennek meg a cselekményben a különböző történelmi vonatkozások, hanem a biztos tények köré épít az írónő egy történetet. Így egy részben történelmi könyvet kapunk, ha ezt lehet így mondani. A Nefertiti és a Kleopátra lánya is ilyenek voltak, mindkettő nagyon tetszett, és még tervezek olvasni az írónőtől. :)

IDEGEN NYELV | Egy idegen nyelven írt könyv

Nincsen sok ilyen könyv az olvasmánylistámon. Kettő könyv van, amit eredeti nyelven olvastam el: az Opal és az Origin. Éppen nagy Luxen - lázban égtem, éppen a második könyv magyar megjelenése után. Ekkor elolvastam a folytatásokat angolul, az ötödik könyv ekkor még így sem jelent meg. Valójában nem értettem sokat, de a főbb történetszálat megértettem valahogy. :D

IRODALOM | Egy klasszikus regény

Sajnos klasszikusból sem olvastam még olyan sokat. Ezen mindenképpen változtatni szeretnék, pontosan ezért is van a Várólistacsökkentésemben az Üvöltő szelek. Azonban amit eddig olvastam, az a Jane Eyre, amit nagyon nagyon szeretek. Így számomra eddig ez a klasszikus regény.

FÖLDRAJZ | Egy különleges országban játszódó könyv

Naomi Novik Rengetegje. Ez volt az első, amit úgy kiszúrtam, és azt gondoltam, hogy "Igen, ez az a könyv, ami nem egy tipikus országban játszódik." A berendezkedésében nincsen semmi különös, azonban a történet azzá teszi. Vannak sajátosságai, amiket itt nem szeretnék elmondani, de ezek miatt egy eredeti hellyé változik.

NYELVTAN | Egy könyv, melyben rengeteg nyelvtani és nyelvhelyességi hibát fedeztél fel

Az Egy ikerpár titkos naplója beleszámít? Mert most nem jut eszembe más. Van olyan szerencsém, hogy ha nem súlyos hiba, akkor "átírom" fejben, és néha fel sem tűnik, ha rosszul van leírva. De ebben a könyvben tele volt értelmetlen mondatokkal a szöveg. Rick Riordan könyveiben pedig nem egyszer felcserélték a neveket, de ezen felül semmi sem jut az eszembe.

FIZIKA | Egy könyv, amit mindig is utáltál, és utálni is fogsz

Először teljesen más jutott az eszembe. Aztán megláttam a Szerelmem egy angyal-t az olvasmánylistámon. Egy ismerősöm ajánlotta, én pedig meg is vettem a könyvet. Olvastam, olvastam, de egyáltalán nem tetszett. A folytatásokat biztosan nem veszem meg, lehet el sem fogom olvasni. Nem, egyszerűen az nem az én könyvem. Egy kicsit sem.

INFORMATIKA | Egy könyv, amiről nem tudod eldönteni, szeretted-e vagy sem

Ami először szemet szúrt, az a Vérbe öltözött Anna. Érdekes volt, ugyanakkor unalmas. Az alapötlet nagyon jó volt, ez volt az első ilyen könyv, amit olvastam. Ugyanakkor valamiért annyira érdektelen is volt számomra. Nem tudom, hogyan tudnám leírni. Nem volt rossz, nem utáltam, de annyira nagyon nem is szerettem.

BIOLÓGIA | Egy könyv, amit időnként szeretsz, időnként nem

Bábel. Nagyon sok könyvet átnéztem, és erre esett a választásom. Valójában nagyon aranyos története van, vicces és érdekes. Közben meg teljesen unalmas. Más könyvekhez viszonyítva látom azt, hogy most szeretem vagy sem.

ÉNEK | Egy zenei témájú könyv

Egyértelműen Az utolsó dal. Imádtam, hogy a zene körül forgott, ugyanakkor rengeteg más is történt benne emellett. Az egyetlen egy Sparks-könyv, amit valaha olvastam, ugyanakkor nem bántam meg. Édes, kedves, szerethető.

TECHNIKA | Egy könyv, amit vártál, de nagy csalódás volt

Nálam ez egy kényes téma. Gyakran én magam rakom magasra a mércét, és éppen ezért csalódok benne. Így jártam sajnos a Cinder és Ellával, valamint a Toplistás szerelemmel is. Mindkettőt nagyon jónak harangozták be, ugyanakkor én jobbra számítottam.

ETIKA | Egy sok tanulságot tartalmazó könyv

Nos, szerintem ez a Harry Potter - széria. Szerintem a legtöbb korosztály számára tartogat tanulságokat: a kisebbeknek a barátság erejét, míg a nagyobbak ugyanezt megfigyelhetik a Tekergőkön. A szeretet, a kitartás, az akarat, a megbocsátás. Alapvetőnek hangzanak, de szerintem nagyon is fontos üzenetek, még akkor is, ha elcsépeltnek hangzanak.

RAJZ | Egy könyv, aminek gyönyörű a borítója

Aki ismer, az tudja, hogy újabban a letisztultság nálam nagyon nyerő tud lenni. Éppen ezért tartom csodaszépnek a Gyönyörű sorscsapás borítóját, azonban mégsem erre esett a választásom. Hanem a Párválasztóra. Az eredeti trilógia borítói nagyon szépek, egyszerűen imádom őket.

OSZTÁLYFŐNÖKI | Egy vicces könyv

Percy Jackson és az Olimposziak. (És most tekintsünk el attól a ténytől, hogy nem éppen ez jut az eszembe az osztályfőnöki óráról.) Nagyon sokat nevettem Percy beszólásain és gondolatain a könyvsorozat folyamán. És nagyon szerettem, hogy Rick Riordan ezt megtartotta a továbbiakban is, és ez a humor felfedezhető a későbbi könyvekben is.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TOP 10 kedvenc idézet :)

Elköszönés :')

Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury - Köd és harag udvara (Tüskék és rózsák udvara 2.)