TOP10 kedvenc idézet :)

Sziasztok! :)

Ismét jelentkezem a TOP10 kedvenc idézet rovattal. Ezen a héten Jennifer L. Armentrout Obszidián című könyvéből hoztam 10 idézetet. Évek óta a legnagyobb kedvencem, remélem kedvet kap hozzá aki még nem olvasta. :) Megpróbáltam viszonylag az elejéről és/vagy spoiler mentes idézeteket keresni.



Jennifer L. Armentrout: Obszidián (Luxen 1.)
#1
"Daemon a csípőm mellé engedte a kezét.
– Lefogadom, hogy igenis gondolsz rám. Nagyjából állandóan.
– Hülye pöcs. – Kifulladva igyekeztem belepréselődni a falba.
– Valószínűleg rólam is álmodsz. – A tekintete a számra siklott. Az ajkam akaratlanul elnyílt. – Biztosra veszem, hogy százszor is leírtad már a nevemet a naplódba, és kis szívecskéket rajzoltál köré.
Most igazán felnevettem.
– Álmodsz, Daemon. Te volnál az utolsó, aki…
Akkor megcsókolt."

#2
"– Milyen piszkos kiscica vagy te! Pislantottam. Tagadj! Tagadj! Tagadj!
– Mit mondasz?
– Piszkos – ismételte olyan halkan, hogy tudtam, Dee nem hallhatja.
– Csupa föld. Miért, mit gondoltál?
– Semmit – vágtam rá, és nagyon szerettem volna, ha visszahátrál, egyenesen a pokolba. Daemon ilyen mértékű közelsége nem volt éppen kellemes.
– Kertészkedek. Ilyenkor az ember piszkos lesz. Megrándult az ajka.
– Sokkal jobb módja is van, hogy valaki piszkos legyen. Na, nem mintha meg akarnám mutatni neked."

#3
"– Azt hiszem, a medve megrémített. Úgy cipeltelek haza.
– Végig? – A francba, és én ezt kihagytam! – Mi… mi történt a medvével?"

#4
"– Köszönöm – morogtam, aztán halkan hozzátettem: – Seggfej.
Mélyen, torokból felnevetett.
– Hát, ez nem volt épp hölgyhöz méltó, Katy cica!
Megpördültem.
– Ne merészelj így nevezni! – csattantam fel.
– Még mindig jobb, mint leseggfejezni valakit, nem? –Visszalendítette az ajtót. – Ez felvillanyozó látogatás volt, sokáig fogom őrizni szép emlékeimben.
Na, jó, ez betett.
– Tudod mit? Igazad van. Tévedtem, hogy seggfejnek neveztelek. Az ugyanis túl szép szó rád – folytattam édes mosollyal. – Te egy pöcsfej vagy.
– Pöcsfej? – ismételte. – Igazán elbűvölő.
Beintettem neki. Megint nevetett, és lehajtotta a fejét. Kócos fürtjei előrehullottak, csaknem eltakarták élénkzöld szemét.
– Vauu, milyen jól nevelt cica! Biztos vagyok benne, hogy számtalan érdekes jelzőt és mozdulatot tartogatsz még a számomra, de engem nem érdekel.
Valóban nagyon sok mindent tudtam volna még mondani és mutatni, de összeszedtem a méltóságomat, és visszatrappoltam az otthonunkig, nem adtam meg neki az örömet, hogy lássa a mérgemet.
Régebben mindig inkább elkerültem a konfliktusokat, de ez a srác kihozta belőlem a ronda banyát, ahogy senki más.
Elértem a kocsimat, és feltéptem az ajtaját.
– Később találkozunk, cica! – kurjantotta, és nevetve bevágta az ajtót."

#5
"Délután egy óra lehetett. Daemon úgy nézett ki, mint aki az imént mászott ki az ágyából, gyűrött farmer, kócos, ezerfelé álló haj. Mobilon beszélt valakivel, fél kezével az állát dörzsölgette.
És nem viselt inget.
– Nincs egy pólója? – kérdeztem, ásót ragadva.
– Sajnos, azt hiszem, nincs. Állandóan félmeztelenül mászkál. Még télen is. – Dee felnyögött. – Nagyon zavaró, hogy ennyit kell látnom a… bőréből. Fujj!
Neked fujj. Nekem meg átkozott hőhullám. "

#6
"– Mi a franc bajod van neked?
Daemon szembenézett velem, az arcán különös kifejezés ült.
– Te.
– Én vagyok a bajod? – Előreleptem. – Még csak nem is ismerlek. És te sem engem.
– Ti mind ugyanolyanok vagytok. – Az állkapcsán ugrálni kezdett egy izom. – Nem kell, hogy megismerjelek. Nem is akarlak.
Zaklatottan az égnek vetettem a karjaimat.
– Hát, haver, ez nekem bejön, mert én sem akarlak megismerni téged.
– Daemon – szólt közbe Dee, és megragadta testvére karját –, hagyd már!
A fiú önelégült mosollyal figyelt.
– Nem tetszik, hogy a húgommal barátkozol.
Kimondtam, ami először az eszembe jutott. Talán nem ez volt a legbölcsebb, és nem is olyan típus vagyok, aki azonnal visszavág, de ettől a sráctól már vöröset láttam.
– Rohadtul leszarom, mi tetszik neked és mi nem!
Az egyik pillanatban még Dee mellett állt, a következőben előttem, de szorosan előttem. Ennyire gyorsan nem mozoghatott, lehetetlen. És mégis ott volt, fölém tornyosult, lenézett rám."

#7
" – Neked és nekem terveink lesznek.
– Mi van...? – Oldalra léptem, hogy kikerüljem, s mély lélegzetet vettem, amikor sikerült némi távolságot nyernem. Csak úgy dübörgött a szívem. – Semmiféle terveink nem lesznek.
Daemon leült a lépcsőre, hátrakönyökölt, és kinyújtóztatta hosszú lábait.
– Kényelmes? - csattantam felé.
– Nagyon is – hunyorgott fel rám. – Ami a terveket illeti...
– Miről beszélsz? – Megálltam tőle néhány lépésre.
– Emlékszel, hogy át kellett jönnöm, és szépen játszanom, nem? A kocsikulcsaim, meg minden. – Keresztbe vetette a bokáit, tekintete az erdő felé kalandozott. – A tervek része, hogy visszaszerezzem a kulcsaimat.
– Ennél azért kicsivel több magyarázat kell.
– Hát, persze – sóhajtott. – Dee eldugta a kulcsokat. Ügyes ebben az elrejtősdiben. Már szétszedtem az egész házat, mégse találtam meg őket.
– Akkor vedd rá, hogy elmondja, hol vannak! – Hála az égnek, hogy nincs testvérem.
– Ó, meg is tenném, ha itt volna. De elment, és vasárnapig haza sem jön.
– Hogyan? - Nem is mondta, hogy el akar menni. Vagy hogy van a közelben családja. – Nem is tudtam.
– Hirtelen ötlet volt. – Visszatette egymás mellé a lábait, egyik lábfeje belső ritmusra dobolt. – És csak akkor fogja megmondani, hol vannak a kulcsok, ha szerzek pár piros pontot. Tudod, a húgomnak van ez a piros pont mániája, már általános iskola óta.
Elmosolyodtam. – Oké...
– Szóval, piros pontokra van szükségem a kulcsaimért – magyarázta tovább. – Csak úgy szerezhetem meg őket, ha valami kedveset teszek érted.
Megint kirobbant belőlem a nevetés. Az arckifejezése minden pénzt megért."

#8
"Daemon megfordult, és elkapta a bokámat. Lazán fogta, az ujjai hihetetlen forróságot árasztottak. Lenéztem. Angyali ártatlansággal mosolygott fel rám.
– Egész nap és egész éjjel itt maradok, cica. Letáborozok a verandádon. És nem megyek innen. Előttünk áll az egész hét. Vagy túlesünk rajta holnap, és végeztél is velem, vagy addig ülök itt, amíg bele nem egyezel. Ki sem léphetsz a házból.
Tátott szájjal meredtem rá.
– Nem mondhatod komolyan.
– De még mennyire, hogy igen. "

#9
"– Hát, akkor mondd meg Dee-nek, hogy remekül szórakoztunk, hogy visszakaphasd az idióta kulcsaidat – néztem a szemébe. – Akkor nem kell megismételnünk a mai produkciót.
Önelégült mosoly terült el a képén.
– Ez rajtad múlik, cica. Biztos vagyok benne, hogy átmegy és megkérdez.
– Visszakapod a kulcsaidat. Nekem ennyi elég...
Megcsúsztam a nedves kövön, elvesztettem az egyensúlyomat, a levegőbe kaptam. Daemon villámgyors mozdulattal kinyúlt és elkapott mire felocsúdtam, meleg, vizes mellkasának támaszkodtam, a karja a derekamon nyugodott.
– Óvatosan, cica! Dee dühös lenne rám, ha betörnéd a fejed, és megfulladnál.
Érthető. Alighanem azt gondolná, a bátyja direkt csinálta.
Válaszolni akartam, de nem bírtam. Nem túl sok ruhanemű választotta el a bőrünket, a szívem túl gyorsan zakatolt. Biztosan a majdnem-fulladásos dolog.
Furcsa feszültség öntött el. Egymást néztük, a könnyű szél játszott nedves bőrünkön, ahol nem értünk egymáshoz, és ettől még sokkal forróbbnak érződött, ahol igen.
Egyikünk sem szólalt meg.
Daemon mellkasa emelkedett és süllyedt, szemének mélyzöld árnyalata pillanatról pillanatra változott. Valami erős, csaknem elektromos érzés támadt bennem, ami mintha valamire válaszolna, őbenne...
De hát ez valószínűtlen, ostoba és logikátlan dolog. Daemon utál engem.
Aztán eleresztette a derekamat, és hátralépett. Megköszörülte a torkát, mégis rekedtes hangon szólalt meg. "

#10
"Daemon ajka félmosolyra húzódott, és aztán, minden további figyelmeztetés nélkül megmozdult; majd egy pillanattal később már én feküdtem hanyatt, ő pedig felettem.
– Az érdekel, hogy vonzódom-e az emberi lányokhoz? – tudakolta. Sötét, nedves, hullámos tincsei előreestek, apró vízcseppek hullottak a hajszálak végéről forró arcomra. – Vagy az, hogy vonzódom-e hozzád?
Lassan behajlította a karját, és rám ereszkedett. A testünk között nem volt már egyujjnyi távolság sem, amikor hozzám ért, kiszaladt belőlem a levegő. Férfias volt, keményen izmos mindenhol, ahol én puha. Ez a közelség megriasztott, ezerféle érzést ébresztett bennem egyszerre. Reszkettem, immár nem a hidegtől, hanem az érintése melegétől, a csodás összesimulástól. Minden egyes lélegzetvételét éreztem, és amikor megbillentette a csípőjét, kerekre tágult szemmel kaptam levegő után.
– Ó, igen, a többi, izé, rész határozottan működik."

Petus

Phasellus facilisis convallis metus, ut imperdiet augue auctor nec. Duis at velit id augue lobortis porta. Sed varius, enim accumsan aliquam tincidunt, tortor urna vulputate quam, eget finibus urna est in augue.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése