2018. február 11., vasárnap

TOP10 kedvenc idézet :)

Sziasztok! :)

Ne haragudjatok, hogy a múlt héten kimaradt a heti bejegyzés, de elkezdődött a második szemeszter, és nem nagyon jutottam gépközelbe. Amint sikerül kitapasztalnom, hogy a blog meg az olvasás hogy fér bele az órarendembe, a bejegyzések sem össze-vissza lesznek. :) Addig egy kis türelmet szeretnék kérni. :)
Viszont ma nem marad a TOP 10 kedvenc idézet. Az egyik kedvenc erotikus témájú könyvemből hoztam most 10 idézetet, mégpedig Alice Clayton Faldöngetőjéből. Simon és Caroline története azonnal magába szippantott. Remélem az idézeteknek hála Ti is kedvet kaptok hozzá. :)



Alice Clayton: Faldöngető
#1
"Akkora levegőt vettem,hogy egy szélcsatornához hasonló hangot adhattam ki magamból, miközben a hasizmát nézegettem, mely szinte fekvőrendőrként domborodott ki a hasán. Miért nem lehet nekem egy puhány, kövér fazon a szomszédom?"

#2
"– Először is töröld meg a kezed valamivel, majd nekilátunk. Lehetsz a kuktám.
Körülnézett, konyharuhát keresett, én pedig megfordultam, hogy megtaláljam azt a bizonyosat, amit az előbb elöl hagytam. A pultasztalon nézelődtem, amikor két erős és jól megfontolt szándékkal elhelyezett kéz markolását éreztem a fenekemen.
– Na de kérem! – mondtam megrökönyödve.
– Kérem bizony – vágta rá vidáman, és nem engedett a szorításából.
– Várom a magyarázatot – kértem ki magamnak, és próbáltam nem arra figyelni, hogy olyannyira erősen ver a szívem, hogy azon sem lepődnék meg, ha egyszer csak a számon keresztül hagyná el a testemet.
– Te mondtad, hogy először keressek valamit, amibe megtörölhetem a kezemet – hebegte, én pedig próbáltam nem elnevetni magam, miközben a hátsómat finoman megszorította.
– És te azt gondoltad, hogy én ezt a fenekemre értettem? – nevettem vissza rá, szembefordultam vele, és lehámoztam magamról a két kezét.
– Mit is mondhatnék? A szomszédaimmal spontánul szoktam viselkedni – válaszolta, és a tekintete föl-le ingázott a szemem és az ajkam között.
– Még el kell készítenünk a pitét. Hálás lennék, ha közben illemtudóan viselkednél. Senki ne fogja meg a fenekemet, ha csak én nem jogosítom fel rá – vihogtam, és közben még mindig fogtam a kezét. Éreztem, hogy nagyujjával kis köröket rajzol a tenyerembe, és kezdtem elveszíteni a fejem. Ez a pasi lesz a halálom. – Gyerünk, kezes bárány, tessék jól viselkedni – szólítottam fel.
Öntelt mosoly ült ki az arcára, majd elfordult tőlem, így lehetőségem nyílt arra, hogy magamban motyogjak.
– Atyaúristen –, majd ismét az almástál körül randevúztunk.
– Most pedig azt csinálod, amit én mondok, világos? – kérdeztem, és közben cukrot hintettem a tálba.
– Világos.
Elkezdtem rakosgatni az almákat, Simon pedig betartotta az imént elhangzott utasítást. Ha cukrot kértem, cukrot adott. Ha fahéjra volt szükségem, már nyújtotta is. Amikor megkértem, hogy facsarja ki a citromot, olyan lelkiismeretesen készítette, hogy nehezemre esett a nyelvemet a számban tartani, ahelyett hogy a szájába dugtam volna. Én csak rakosgattam és kóstolgattam, és amikor végül szépen elrendeztem az almákat, egy szeletet a szájához emeltem.
– Nyisd ki – mondtam, és odahajolt a kezemhez.
Rátettem az almát a nyelvére, ő pedig hirtelen becsukta a száját, még mielőtt esélyem lett volna elhúzni az ujjamat. Két ujjam a szájában maradt, szép lassan elkezdtem kiszabadítani őket, de éreztem, ahogy nyelvével finoman, tudatosan körülöleli őket.
– Isteni – súgta lágyan.
– Jaj, ne – válaszoltam, és a szemem szinte keresztbe állt a két lábon járó szexualitás látványától az orrom előtt."

#3
"Visszamentem a nappaliba, hogy leoltsam a villanyt, és mindent előkészítsek az alváshoz. Friss vizet kellett töltenem Clive tálkájába, és el kellett rejtenem néhány falat Friskiest a lakás legkülönbözőbb részein. Clive szeretett olykor vérbeli vadászt játszani, miközben aludtam, persze a Friskiesnek nagy szerepe volt a vadászatban. Sajnos néha a párnák is a játék részévé váltak, csak úgy mint a hajgumik, a cipőfűzők és nagyjából minden olyan tárgy, ami hajnali kettő körül érdeklődést kelt fel egy cicában. Volt rá példa, hogy reggelre a lakásom úgy nézett ki, mintha ott forgatták volna éjszaka A vadon naplója következő epizódját."

#4
"Összeszedtem magam, mert most már Simon nyöszörgését is hallottam. A hangja mély volt, és borízű. Miközben a nő és Clive egymást hívogatták, én kizárólag rá figyeltem. Sóhajtozott, a fal pedig döngeni kezdett. A finisbe ért.
A nő egyre hangosabban visongott, ahogy minden kétséget kizáróan a csúcs felé közeledett. Nyivákolása értelmetlen sikoltozásba csapott át, és végül felordított:
– Da! Da! Da! 
Aha. Ezek szerint orosz. Hogy fordulna föl egész Szentpétervár!"

#5
"– Jól figyeljen ide, uraság! Tisztában van azzal, hogy milyen hangos? Alvásra van szükségem! Ha még egy éjszakát, vagy akárcsak egy percet végig kell hallgatnom, amint maga és a háreme éppen a falamat döngetik, bizonyosan begolyózom!
Üvöltöttem, hogy kiengedjem magamból a feszültséget, ahogy azt Clooney-val lehetett vagy kellett volna tennem.
– Csillapodjon már. Ennyire nem lehet vészes. Ezek a falak elég vastagok – öklével az ajtófélfát kopogtatta, és igyekezett magából némi kedvességet kicsiholni. Egyértelmű, hogy mindig megkapja, amit akar. Ilyen kockás hassal, érthető is, hogy miért.
Megráztam a fejem, és megpróbáltam összpontosítani.
– Hova tette a józan eszét? A falak még annyira sem vastagok, mint a bőr a maga képén. Az égvilágon mindent hallok. Minden egyes náspángolást, minden nyávogást, minden kacarászást, elegem van! Itt a vége a hancúrozásnak, most és mindörökre! – kiabáltam, és éreztem, hogy az arcom lángol a dühtől. Kezeimmel még idézőjelet is formáltam, hogy kellő hangsúlyt adjak a náspángolás, nyávogás és kacarászás szavaknak.
Amikor a háreméről beszéltem, erőltetett kedvessége rendreutasító hangvételre váltott.
– Na, ebből elég legyen! – vágott vissza. – Csak és kizárólag rám tartozik, és senki másra, hogy a saját otthonomban mit csinálok. Sajnálom, hogy megzavartam a nyugalmát, de nem sétálhat át hozzám az éjszaka kellős közepén, hogy megszabja, mit tehetek, és mit nem. És sem sétálok át a folyosón, hogy az ajtaját döngessem.
– Nem, maga csak a falamat döngeti, pontosan mellettem, amikor aludni próbálok. Szorulhatna magába valamennyi az általánosan elvárható udvariasságból!
– És hogy lehet, hogy maga hall engem, de én magát nem? Na, várjon, a maga falát ezek szerint senki nem döngeti, igaz?
Önelégülten vigyorgott, én pedig éreztem, hogy elfehéredik az arcom. Szorosan összefontam a karomat a mellem előtt, és lesütöttem a tekintetem, mert eszembe jutott, hogy mit viselek.
A rózsaszín baby-dollt. Igen érdekes módon akarom megalapozni a hitelességemet.
Dúltam-fúltam, miközben a tekintete egyre lejjebb csúszott a testemen, és szemérmetlenül nézegette a rózsaszín hálóruhát, a csipkét és a csípőm domborulatát, míg én mérgesen doboltam a lábammal.
Végre újra a szemembe nézett, de nem hátráltam meg, miközben felcsillant az az élénkkék szempár, és rám kacsintott.
Haragra lobbantam.
– Jesszus! – kiáltottam, és bevágtam magam mögött az ajtót."

#6
"– Pirított kenyérkockát is készítenek belőle, ugye?
– Hogy tessék? Te meg mi a frászról beszélsz?
– A briósról. Ez valami kenyérféle, nem? Hé, ne ütögesd már a fejed a pultba!"

#7
"– Ugyan már, ti ketten tökéletesen összeilletek. És még te mondtad ránk tegnap este, hogy vakok vagyunk? Szia, bagoly, én veréb vagyok – vágott vissza Sophia."

#8
"„…Mikor jössz?”
( …)
„…Harminc percen belül ott vagyok.”
„Tökéletes, akkor még van időm cukormázzal bevonni a csigáimat.”
„Tessék?”
„Ja, nem mondtam? Fahéjas csigát is készítettem.”
„Huszonöt, és ott vagyok.”"

#9
"Kibontottam a csomagot, amely egy vastag, puha, ír pulóvert rejtett. Kiemeltem a papírból, és éreztem a szövet súlyát, sűrűn kötött anyagát. Az orromhoz nyomtam, belélegeztem a gyapjú illatát, és az eltéveszthetetlen Simon illatot, szintén beleivódott. A pulóverbe mosolyogtam, majd gyorsan a pólómra vettem, és megcsodáltam, milyen laza és hosszú, mégis kellemesen rám simul. Megfordultam, és észrevettem, hogy Simon Neil járgánya mögül figyel. Megpördültem a pulóverben, ő pedig egy mosollyal nyilvánított tetszést.
- Köszönöm – tátogtam felé.
- Szívesen – tátogta vissza.
Beleszagoltam a pulóverbe, hosszan és mélyen, és őszintén reméltem, hogy senki nem vette észre."

#10
"– Csak hadd bújjak hozzád, Simon – mondtam csöndesen, mire ő elmosolyodott.
– Gyere ide vissza, lejjebb – mondta, és a mellkasára csalogatott. Lejjebb csúsztam oda, ahol hallottam a szívverését. Betakart minket a gyapjútakaróval, én pedig ismét rácsodálkoztam, milyen puha az anyaga. Jó szolgálatot tett nekem ma este ez a takaró.
– Szeretem ezt a gyapjútakarót, de meg kell mondanom, nem illik a „menő pasi vagyok” motívumait felsorakoztató lakásodba – tűnődtem. A lakást narancssárga, borsózöld színek és retro stílus jellemezte. Csendben volt, így azt hittem, talán elaludt.
– Anyukámé volt – mondta halkan, és alig észrevehetően ugyan, de most szorosabban ölelt."

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése