Könyv, pont jókor - Kathleen Glasgow : Girl in Pieces - Lány, darabokban



Eredeti cím: Girl in Pieces
Fordító: Tóth Enikő Mária
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 448 oldal
Kiadás: puhatáblás
Ár: 3299,-
ISBN: 9789634571674
Moly





Sziasztok! :)
Könyv, pont jókor című új rovatunk első bejegyzésével érkezünk. Ebben a hónapban mindannyian ugyanazt a könyvet olvastuk, ami Kathleen Glasgow: Girl in Pieces - Lány, darabokban című regénye volt.


Fülszöveg:
Az ​embereknek tudniuk kell rólunk. Azokról a lányokról, akik a fájdalmukat a testükre írják.
A 17 éves Charlie Davist a Creeley pszichiátriai intézetben kezelik sikertelen öngyilkossági kísérlete után. Eddigi élete csupa szomorúság, tragédia és mellőzöttség volt: édesapja halála után elmenekült otthonról bántalmazó anyja elől. Pénz és barátok nélkül élt az utcán, megtapasztalta a teljes kiszolgáltatottságot, az éhezést és a fizikai fájdalmat.
A klinikán hozzá hasonló, önbántalmazó lányok társaságában van. Casper doktornő segítségével megindulhatna a gyógyulás útján, de anyagi helyzete nem engedi, hogy ott maradjon. Munkát és lakást talál, ám egyenlőtlen kapcsolatba keveredik a drogos, alkoholista, „majdnem híres” zenésszel, Riley-val, aki kihasználja őt, és nem engedi kiszabadulni az ördögi körből.
Charlie-nak azonban – szinte tudtán kívül – új barátai és támogatói lesznek, akik visszarántják a szakadék széléről, és erőt kap tőlük ahhoz, hogy hátat fordítson a kilátástalan, veszélyes kapcsolatnak.
Nem könnyű olvasmány. Nemegyszer megríkatja az olvasót, de reményt is ad.
„Nyugtalanító, gyönyörű és megkerülhetetlen könyv, ami még sokáig veled marad azután is, hogy az utolsó oldalt elolvastad.” Nicola Yoon, a New York Times-bestseller Minden, minden c. regény szerzője

„Melegen ajánlom ezt a regényt azoknak a tizenéveseknek, akik inspirációt keresnek vagy reményre szorulnak látszólag kilátástalan helyzetekben. Vedd a kezedbe a Lány, darabokbant, és kövesd Charlie-t, miközben szerelmes lesz, megismeri önmagát, és megtanul szakítani a múlttal.” – Joshua Flores, GERMmagazine

Reni szerint:

Ezzel a könyvvel egy kicsit döcögősen indult a kapcsolatunk. Azt hiszem, nem tudnék még egy olyan műfajt, vagy témát mondani, ami ennyire távol áll tőlem. Megvettem, hazahoztam, aztán hetekig sunyin méregettük egymást és elhaladni is csak tigrisbukfencben keresztet meg imakönyvet lóbálva mertem mellette.

Persze aztán rá kellett jönnöm, hogy felesleges volt az egész. Legjobb barátok sosem leszünk, még mindig nem szívesen olvasok ilyen hangvételű regényt, viszont azt el kell ismernem, hogy nagyon jól van megírva és bárhogy is legyen, ezt egyszer azért mindenkinek el kell olvasnia.
A könyv talán legnagyobb erőssége, hogy az írónő nem pszichológiai cikkek, wikipédia meg a Délmagyar alapján próbált beszélni a témáról. Elsőkézből kapjuk az információkat, így én pl. rengeteg olyan dolgot tudtam meg, amiről nem is tudtam, hogy tudni akarom. Az biztos, hogy nagyon durván megváltozott a felfogásom az egész dologgal kapcsolatban, így ha másért nem, ezért tényleg mustread könyv.

A regényben nincsenek fejezetek. Legalábbis a szó szoros értelmében véve. Tagolva van, de mindig az eseményeknek és az akkori hangulatnak megfelelően.
Az első részben rövidke fél-, egy- vagy maximum kétoldalas részeket kapunk, amitől egyrészt még a vonaton zötykölődve is át tudjuk érezni a feszült és zavarodott légkört, másrészt pedig nagyon durván eteti magát az egész.
Az is tetszett még, hogy nem kapunk bevezetést, nincs semmiféle magyarázat vagy vagdosós-lány tutorial. A legtöbb múltbéli eseményről még csak nem is elbeszélés útján szerzünk tudomást.
Az írónő Charlie érzéseit használja arra, hogy megismertesse velünk a történetét. Tudom, hogy ez így elsőre elég furán hangzik, de higgyétek el, nagyon működik. 🙂

A másik kedvencem pedig Louisa karaktere volt. Nem találkoztunk vele sokat, nem is mondanám a cselekmény szempontjából különösebben jelentős szereplőnek, de nagyon szép keretet adott az egésznek. Ő adta a könyv lelkét és elég sok velős gondolatot köszönhetünk neki.
Charliet én nem igazán tudtam szeretni. Sajnáltam persze, rettenetes dolgokon ment keresztül, de egy megtört lánynál nem tudtam többet látni benne. Számomra borzasztóan semmilyen volt. Nem tudom, hogy ez azért volt-e, hogy átlag lányként tudjunk vele azonosulni, vagy egyszerűen csak így sikerült, de nekem csalódás volt. Sőt, azt kell mondjam, hogy a könyv egyetlen karakterét sem tudtam szeretni vagy utálni. Volt, aki néha idegesített, olyan is, akivel egy-egy akciója után lepacsiztam volna, de azon kívül, hogy a regény minden egyes szereplőjét szívből sajnáltam, más érzelmet nem tudtak kiváltani belőlem és ez hagyott maga után némi hiányérzetet.
Nem is éreztem úgy, hogy a többi karakter egyáltalán fontos lenne, vagy bárkit is lenne lehetőségünk úgy igazán megismerni, amit megint csak nagyon sajnálok, mert egyes szereplők háttérsztorija és indítékai nagyon is érdekeltek volna. Így olyan volt az egész, mintha Charlie egyszemélyes drámájához kaptunk volna statisztákat, mert na, az a kislány mégsem lehet teljesen elzárva mindentől és mindenkitől.

Az erős kezdés után a könyv felétől nekem nagyon belassultak az események és nem is foglalkoztatott különösebben, hogy mi történik. Érződött, hogy nem ez a regény fő irányvonala, inkább a belső, lelki dolgokra koncentrált és ezek voltak azok, amik érdekesek voltak.
Örülök, hogy elolvastam, és tényleg úgy érzem, hogy legalább egyszer mindenkinek el kellene. Nem azért, mert jólesett, nem is azért, mert annyira szerettem volna... Egyszerűen sikerült általa mélyebben megismerkedtem egy olyan dologgal, amit hajlamosak vagyunk elbagatellizálni és úgy érzem, ezentúl több empátiával tudom majd kezelni a témát, amit őszintén köszönök az írónőnek.

Petus szerint:

Megmondom őszintén egy kissé csalódott vagyok. Egészen mást vártam, mint amit kaptam.

A fülszöveg rögtön megfogott, a borító is, ezért nem volt kérdés, hogy meg is veszem. Egy csomó jó értékelést olvastam róla, biztosra vettem, hogy nekem is tetszeni fog. És tetszett is, eddig nincs hiba, csak nem egészen erre számítottam.

Én egy kicsit szerelemes, szomorú regényt vártam, tudjátok olyan tipikus Vörös pöttyöst, de ez egyáltalán nem az. Nagyon komoly témát dolgoz fel az írónő, és ez érződik a stílusán, hangulatán is a könyvnek. Akarva-akaratlanul is Charlie helyébe képzeled magad, minden fájdalmát átérzed, lehetetlen elsiklani a szenvedése felett, és ez kihatással van az olvasó hangulatára is. Ez most lehet, hogy egy kicsit így ijesztőnek hangzik, de én mindenképpen jó dolognak tartom. Ez azt jelenti, hogy a lelkünkig sikerült hatolnia az írónőnek, ami az én esetemben elég ritkán történik meg. A szomorú dolgokon persze elszomorodom meg stb., de olyannal ritkán találkozok, ami képes magába szippantani és ennyire mély nyomot hagy bennem. Már pedig most ezt történt. Szóval ebben a tekintetben abszolút jár a piros pont, nem emiatt voltam csalódott.

Inkább a karkterkidolgozás volt az, ami miatt kissé keserű szájízzel fejeztem be a történetet.
Egyik karaktert sem sikerült teljesen megszeretnem. Van, akire büszke vagyok, van, akit csíptem, de megutáltam, de olyan, akit kimondottan szerettem, nincs. Ez sok mindenből adódhat: könyvhangulat, karakterek (vissza)fejlődése, a döntéseik, akármi. És attól független, hogy úgy konkrétan nem szerettem őket, voltak olyan lépéseik, amik miatt csodálom őket. Visszagondolva ezekre néha még most is elcsodálkozok, hogy hogy volt ennyi erejük ezeket meglépni, meg úgy egyébként túlélni. Komoly dolgokkal sújtotta őket a sors, mégis felálltak és tovább mentek. (Legalábbis a legtöbben ezt tették…… igaz van, akinek nem sikerült.)
Charlie helyében nem igazán lettem volna, bár gondolom ezzel nem sok újat mondtam. :) Én nem bírtam volna ép ésszel azt, amit ő. És bármennyire is tisztelem, szeretni valamiért nem tudtam. Volt néhány olyan döntése, ami ellenszenvet váltott ki belőlem. Mintha egyet lépne előre, de hármat hátra. Hála istennek a könyv vége fele felhagyott ezekkel és összekapta magát, de valahogy ez sem volt elég ahhoz, hogy rendeződjön a kapcsolatunk.
Mikey a másik szereplő, akit szeretnék megemlíteni. Ő a követendő példa a könyvben. Ő Charlie kapaszkodója, az a valaki, aki elég erőt érzett magában ahhoz, hogy a vállára vegye Charlie gondjait. Hallgatnia kellene rá sok mindenben. Viszont hiába volt ő a legpozitívabb karakter a történetben, még az ő esetében sem hagytak nekünk egy kis rózsaszín ködöt, hogy fellélegezhessünk.
Harmadikként egy pár szót még ejtenék Riley-ról. Ő volt a pici boldogság Charlie életében (még ha nem is volt a legjobb ember). Törődött a lánnyal, mondhatni szerette, mikor más nem. De hát szokták mondani, hogy egyszer minden jónak vége szakad. Itt sem volt ez másként, de nem is okozott különösebb meglepetést. Érezhető volt, hogy nem lesz hosszú életű a dolog. :/
A többieket nem is nagyon érdemes megemlíteni, mert nem sok szerephez jutottak. Az egész könyv Charlie-ról és a megpróbáltatásairól szól, és ez érezhető is. Ők hárman azok, akiket esetleg főszereplőknek hívhatunk, de egyértelműen Charlie van a központban. Ez néhol jól sült el, máshol kevésbé. Olyan téren jó volt, hogy rajta keresztül megismerhettük egy ilyen betegséggel küzdő ember életét, viszont sok más érdekes karakter is előfordult, akik maximum egy említést kaptak. Örültem volna, ha több szerephez jutnak, még ha Charlie elbeszélésein keresztül is.

A lezárás számomra lehetett volna meseszerűbb, de az talán nem is illett volna a regényhez. Végig brutálisan a realitások talaján maradtunk és az egész történetet körbelengte egy homályos, borús atmoszféra.
Az biztos, hogy nem egy könnyed strandolvasmány, de minden negatívum ellenére úgy érzem, megérte elolvasni. Maradandó élmény volt és rengeteget tanultam belőle. Bátran ajánlom mindannyiótoknak, hogy legalább egyszer rágja végig magát rajta, nem lesz könnyű menet, de végül érezni fogjátok mennyire szükségetek volt rá. :)

Megtetszett? Rendeld meg!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kirsty Moseley: Nothing Left To Lose - Nincs vesztenivalóm (Szívek testőre 1.)

Netflix BookTag

TOP10 kedvenc idézet :)