Victoria Schwab: This Savage Song - Egy kegyetlen dal (Verity szörnyei 1.)

Eredeti cím: This Savage Song

Fordító: Miks-Rédai Viktória

Kiadó: Fumax Kiadó

Oldalszám: 400 oldal

Kiadás: puhatáblás

Ár: 3495,-

ISBN: 9789634700302

Moly

Sziasztok! :)

Az idei Könyvhét rengeteg izgalmas új megjelenéssel lepte meg az olvasókat. Ez a regény is közéjük tartozott, talán az Ezer csók mellett az „új Schwab könyv”ről sutyorogtak a legtöbben. Bevallom őszintén, én így szereztem egyáltalán tudomást róla, egyébként valahogy a látóteremen kívül maradt az infó. :D Akkor nem is nagyon foglalkoztam vele, csak jóval később szereztem be, amit kicsit bánok, mert a Fumax kiadó és a BaSC egy egészen szuper kis dobozt hozott össze a könyv köré. Sajnos én később vettem csak észre, hogy ez a doboz még itt rendelhető, úgyhogy ha kedvet kapnátok hozzá, szerintem mindenképp megéri. :)

Fülszöveg:

Egy ​városban, amelyet háború dúl, és utcáit szörnyek róják, sehol sem vagy biztonságban

A város kettészakadt. Északot a rettegett Harker-család uralja, a Déli Várost pedig a Flynn-klán. Háborújuk szó szerint szörnyeket szabadított el a világban: lényeket, amelyek mások félelmével, húsával és vérével… vagy a lelkével táplálkoznak.

Kate Harker másra se vágyik, csak hogy bebizonyíthassa apjának, a keménykezű Harker-családfőnek, hogy ugyanolyan kegyetlen, mint ő. Kate ember, de szörnyé akar válni.

August Flynn másra se vágyik, csak hogy jó ember lehessen, jószívű, mint apja, az ártatlanok védelmezője. Csakhogy egyetlen dallammal képes elragadni és elemészteni a védtelenek lelkét. August szörnyeteg, de emberré akar válni.

Egy nap lehetőséget kap, hogy segítsen: magát a nagyszájú Kate-et kell szemmel tartania, akit éppen újabb iskolából tanácsoltak el.

A háttérben azonban soha nem látott fenyegetés ébredezik. August és Kate több választásra kényszerül: hősök lesznek, vagy a sötétség oldalára állnak – barátok lesznek, vagy ellenségek. Döntésük tétje nem pusztán az életük, a város jövője is ezen áll vagy bukik.

Victora Schwab (Viszály, Egy sötétebb mágia) New York Times sikerlista-vezető regénye a sötét hangulatú Verity szörnyei duológia első kötete.

Na ennek a regénynek nem volt könnyű dolga nálam. Hatalmas elvárásokkal kezdtem bele, amiknek hol sikerült megfelelnie, hol egy kicsit kevésbé.

Váltott szemszögön keresztül követjük az eseményeket, ráadásul főszereplőink Verity városának ellentétes oldalain állnak, így teljes rálátásunk van a történésekre. Kate-en keresztül megismerhetjük az Északi oldal pénzorientált társadalmát, ahol az van biztonságban, aki eleget fizet; míg August a Déli oldal katonai erők által védelmezett területén becsületről és emberségről tanul. Annak ellenére mennyire különbözik egymástól a két oldal, Kate és August helyzete nagyon is sokban hasonló. Mindketten kétségbeesetten szeretnék kivenni részüket a dolgok alakulásából és apjuknak segítve fenttartani a bizonytalan fegyverszünetet, de a történet előrehaladtával rá kell jönniük, hogy talán feltétlen hűségük nem Verity javát szolgálja.

Kettejük közül én Augustot Ki találta ki ezt a nevet? De most komolyan! éreztem magamhoz közelebb, számomra ő volt a szimpatikusabb. Egy igazi jólelkű, csupaszív srác, aki próbál elmenekülni a tragédiák, a sötétség és a halál elől, ami lássuk be, nem egyszerű feladat, mikor te vagy a kaszás. Nem mindig tudtam ugyan komolyan venni, mert sajnos még az elején sikerült Pinokkióra asszociálnom róla, úgyhogy egy csomó helyzeten és kifejezésen sikítva röhögtem. De ez teljes mértékben az én hibám, ő csak igazi kisfiú szeretne lenni, na! :D

Kate, egyem a lelkét, olyan üdítő jelenség, mint mikor nyáron panelötödikről a nyakadba csöpög a kondenzvíz. Nem kevés apakomplexussal és megfelelési kényszerrel operál a leányzó, ráadásul örökösen bizalmatlan és hobbiból kegyetlen. Sokszor úgy bánt Augusttal, hogy szívem szerint csoportterápiára küldtem volna szerencsétlen gyereket, hogy feldolgozza amit kapott. Emellett olyan ügyességgel tört be és fel dolgokat bármilyen erre irányuló képzés nélkül, hogy nagyobb összegben fogadnék rá, hogy az orosz titkosszolgálat egyik alvó ügynöke. Ez magyarázatot adhatna a többszörös tudathasadására is, amivel az egész könyv alatt szórakoztatja magát.

Viccet félretéve ez a „tudathasadás” Kate egyik egyetlen olyan szokása, ami kicsit szimpatikusabbá varázsolta őt számomra, és megmutatta, hogy van még fény az alagút végén. Ezen keresztül értjük meg, hogy ő aztán baromira nem szeretné ezt csinálni, de úgy érzi nincs választása. Amolyan „abból élünk, amink van” alapon, szeret belegondolni, hogy valahol „egy másik Kate” nem kényszerül templomgyújtogatásra, ezért meg aztán igazán nem ítélhetjük el. Ez a kis játék sokat segít nekünk abban is, hogy August és Kate kapcsolatát és annak lassú változását nyomon követhessük.

Nem igazán tudnám megmondani, hogy milyen irányba fognak elmozdulni. Nagyon sok helyen láttam, hogy Rómeó és Júlia szagú történetként hivatkoznak rá és értem is, hogy miért, mégsem érzem úgy, hogy ez megfelelően leírná mivel állunk szemben. Olyan az egész, mint az a régi Zanzibar szám. Tudjátok, szerelemről szó sem volt. :D August és Kate kétségkívül nagyon fontosak lesznek egymás számára és talán el is indul közöttük valami, de nagyon nem ezen volt a hangsúly. Tény, hogy még nem is lenne jó ötlet közöttük semmi konkrétabb, mert fel kell nőniük egymáshoz, de itt a romantika nagyon tartalékon volt, ezért remélem, hogy ha az írónő tervez is valamit, azt nagyon óvatosan fogja felvezetni.

A lassú jelző nem csak kettejük kapcsolatának alakulására, hanem a történet elejére is igaz. Nagyon vontatottan indul, és bár erre valamilyen szinten szükség volt a karaktereink megismerése végett, én egy hangyabokányival több izgalmat azért még elviseltem volna.

 Az alapkoncepció viszont baromi ütős. A bűnből született szörnyek által rettegésben tartott emberiség ötlete nemcsak sztorinak, de társadalomkritikának sem utolsó. Verity lakói kétségbeesetten próbálnak tudomást sem venni tetteik következményéről, várva, hogy mások intézzék el helyettük a problémát. Így pedig egyre csak tetézik a bajt, míg a „probléma” lassan élve felzabálja őket. Külön kedvenceim voltak a szörnyek, akik három fajba sorolhatók és nem már általunk ismert lények, hanem a precízen kidolgozott világ részei.

Ezen kívül imádtam az ötletet, hogy az embereknek külön „hangja” van; a sunai-ok tetoválásait, és amit jelképeznek; és azt, hogy hol szívmelengető, hol szívfacsaró realitással szembesülünk a testvéri kapcsolatok mikéntjével. Rengeteg ilyen apróság volt, ami miatt olvasás közben felragyogott az arcom. Ja, és a komolyzene szexi. :)

Amit azonban én kissé hiányoltam, az a borzongás volt. Vártam volna, hogy részletesebb képet kapunk arról, hogy mi is zajlik pontosan Verityben, de ez elmaradt. Oké, hogy többször is elhangzik mennyire rossz a helyzet, de valahogy nem éreztem úgy, hogy ebből ténylegesen kaptunk is volna valamit. Lehet, hogy ez egyéni szocprobléma, de én szeretem, ha egy disztópiától kicsit jobban kiver a víz.

A külsőségekkel ugyan nem nagyon szoktam foglalkozni, legalábbis értékelésben, mert amúgy vásárlásnál veszélyes, hogy mennyire befolyásol, de Atya. Úr. Isten. Muszáj beszélnünk arról, mennyire gyönyörű ez a könyv! Már az is elégedettséggel tölti el az embert, ha csak kézbe veheti, vagy egyáltalán kint van az asztalon és nézegetheti. Ráadásul remekül visszaadja a történet hangulatát, nem tudom elégszer megköszönni, hogy meghagyták az eredeti borítót. Ó, és ha már eredeti. Imádom az angol címet. Igazából nem tudnám pontosan megmondani miért. Hangzatos és van benne valami erőteljesség, kétségbeesés és dallamosság, ami miatt tökéletes választás. Ezt ugye maradéktalanul szinte lehetetlenség áthozni a fordításban, de szerintem itt is szép munkát végeztek. :)

Összességében egy fordulatos sztori érdekes karakterekkel. Disztópiának vérszegény, YA-nak nyálszegény, de karakterközpontú fejlődéstörténetnek nagyon megállja a helyét. Kíváncsian várom a folytatást, amit, ha minden igaz, a Fumax kiadó jóvoltából hamarosan a kezünkbe is vehetünk majd. :)

Megtetszett? Rendeld meg!