2018. július 20., péntek

Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury - Köd és harag udvara (Tüskék és rózsák udvara 2.)



Eredeti cím: A ​Court of Mist and Fury
Fordító: Hetesy Szilvia
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 750 oldal
Kötés típus: puha kötés
Ár: 3999,-
ISBN: 9789634570943






Sziasztok!😊
Mivel a történet egy sorozat folytatása, így az előző részre nézve (Sarah J. Maas: Tüskék és rózsák udvara) az értékelés spoileres, kérlek ennek tudatában olvassátok tovább (vagy meneküljetek pánikszerűen 😄).

Fülszöveg
Én ​nem vagyok jó. Semmi vagyok, és a lelkem, halhatatlan lelkem el van átkozva… Mintha a tüdőm is cserbenhagyott volna, de próbáltam levegőt venni, hogy ki tudjam mondani, hogy nem. Nem. 
Miután Feyre kiszabadította szerelmét, Tamlint a gonosz tündérkirálynő karmai közül, már halhatatlanként, tündérmágiája birtokában tér vissza a Tavasz udvarába. De nem feledheti sem a szörnyűségeket, melyek révén megmentette Tamlin népét, sem az alkut, amit Rhysanddel, az Éjszaka udvarának rettegett főurával kötött. 
Egyre jobban bevonódik Rhys ügyeibe és fellángoló érzelmei hálójába, ám háború közeleg: egy minden eddiginél hatalmasabb gonosz erő fenyeget azzal, hogy mindent elpusztít, amiért Feyre valaha küzdött. 
Szembe kell néznie a múltjával, elfogadnia különleges adottságait és döntenie kell a sorsáról. 
Oda kell adnia a szívét, hogy meggyógyítsa a kettéhasadt világot. 
Sarah J. Maas New York Times bestseller szerző lélegzetelállító fantasy-sorozatának második kötete. 
A szerelemért még a halált is kicselezte. 
A világ megmentéséért maga lesz az élő fegyver.
  

Elsősorban azt szeretném megjegyezni, hogy a folytatás minden tekintetben felülmúlta az elvárásaimat. A könyv tele van fordulatokkal, egy percre sem hagy unatkozni, ráadásul megkímél minket a mindenki számára kellemetlen mellékszálaktól, ami ekkora terjedelmű regénynél nem kis teljesítmény.

Három hónappal az első rész történései után vesszük fel a fonalat. Feyre és Tamlin visszatértek a Tavasz udvarába, ahol zajlanak az újjáépítési munkálatok, ünnepségeken vesznek részt, és hamarosan megrendezésre kerülő esküvőjükre készülődnek. Ez eddig elég jól hangzik, nem? Há’ nem.
Feyret még mindig rémálmok gyötrik a Hegyalján történtek után, nem elég, hogy Amaratha szelleme kísérti, de lassan belesorvad az öngyűlöletbe. Egyedül küzd a démonaival, mert szerelme Tamlin, a Tavasz udvarának nagyra becsült főura nagyrészt a határon kergeti a lepkéket. Mindeközben az újonnan érkező papnő, Ianthe rögtönzött átnevelő-tábor keretein belül háziasszony foglalkozásokat tart Feyrenak, hogy elfoglalhassa helyét, mint a Tavasz udvarának asszonya. Csak, hogy teljes legyen a boldogság.

Már az előző értékelésben is említettem, hogy vegyes érzéseim vannak a szerelmi szálat illetően. Ebben a részben kristálytisztán ki is rajzolódott előttem, hogy miért. Az írónő mesteri ügyességgel világít rá azokra a dolgokra, amelyek ugyan minket is zavartak, de vagy átsiklottunk felettük, vagy csak nem tulajdonítottunk nekik különösebb jelentőséget.
Tamlin birtoklási vágya, érdektelensége és struccpolitikája egészen ijesztő méreteket ölt, több sebből vérzik az egész. Feyre már értelemszerűen többre vágyik, mint tetőre a feje fölé és szeretne részese lenni a dolgoknak, ezért érthetően érzékenyen érinti, hogy úgy bánnak vele, mint egy tehetetlen kismadárral. Számomra egyenesen nevetséges, hogy annak ellenére, hogy Tamlin végigcsücsülte az előző könyv akciójeleneteit, míg Feyre megharcolt a szabadságukért, úgy érzi, hogy meg kell védenie (vagy egyáltalán meg tudja védeni) őt.  Ennek hatására a légkör fojtogatóvá válik és eljutunk a történetben arra a pontra, hogy a  Rhysanddel kötött alku talán még kegyetlenebb körülmények közül menti ki, mint annak idején a Tavasz udvarával kötött egyezség.

Lucien karakterét még mindig árgus szemekkel figyelem, hátha tesz valamit, bármit, amiért végre szerethetném, de egyelőre nagyon nem akarja az igazságot. Sebaj, érzem én, hogy lesz ez még jobb is, de sokszor közel álltam hozzá, hogy egy légycsapóval átszaladjak a Tavasz udvarába, hogy ordítva-zokogva addig csapkodjam míg észhez nem tér.

Imádtam, hogy ebben a részben még többet láttunk Prythianből, aminek hatására átalakult bennem az egész tündértársadalomról alkotott képem. Téves volt csak a leigázott Tavasz udvara alapján ítélkezni, kiderült, hogy ennél jóval sokszínűbb, ráadásul rengeteg belső konfliktussal is küzdenek a feszült háborús helyzet mellett. Az udvarok közötti különbség ordít a sorokból és olyan részletességgel sikerült átadni egyes helyek hangulatát, hogy szinte érezzük az illatokat, látjuk magunk előtt a színeket, halljuk az óceán vagy éppen az éjszakai erdő hangjait. Mindezek mellett megismerkedünk olyan lényekkel, amikről igazándiból magunk sem tudjuk micsodák, de már puszta létezésük is végtelen fantáziára utal és jelenlétük hihetetlen iramban mozgatja előre a történetet, egy varázslatos kalanddá varázsolva azt az olvasó számára.
Az én érdeklődésem leginkább az illírek keltették fel, hatalmas örömömre az ő mibenlétükről és szokásaikról rengeteg információval szolgált a könyv. Nem is beszélve a három kedvenc illíremről, akik teljesen biztossá tettek abban, hogy mindannyiónknak kell otthonra egy. 😊

Feyre már az előző részben belopta magát a kedvenc női karaktereim közé, de most éreztem csak igazán, hogy volt tere kibontakozni és a néhol kissé túlgondolt lelki tusáit megvívva azzá tudott válni, akinek lennie kellett. Persze ehhez szüksége volt Rhysre és az Éjszaka udvarára. A kettejük cicózása hol vicces, hol arcpirító jelenetekkel tűzdeli tele a regényt, ezek azok a pillanatok, ahol kicsit fellélegezhetünk és megfeledkezve a viharfelhőként fölénk tornyosuló veszélyről igazán tudjuk élvezni azt az óvatos macska-egér játékot, amit ezek ketten leművelnek. Innen is őszinte elismerésem küldöm az írónő felé, végletekig irigy vagyok rá, amiért nem én találtam fel a tündér-szextinget. 😄

Rhys rengeteg meglepetést rejt, amiket nem szeretnék egyenként lelőni nektek, fedezzétek csak fel ti magatok. Elöljáróban csak annyit, hogy ő az, akiben biztosan mindannyian megtaláljuk azt, amit egy könyves álompasiban keresünk és nem véletlenül ő világszerte a YA/NA irodalom egyik leginkább körülrajongott karaktere. Megismerkedhetünk a személyes belső körével is, ami te jó ég! Említettem már mennyire imádom a belső köröket? Mindig érdekes, sokoldalú társaságok, és ez itt sem volt másképp. Talán a kedvenc elemem volt ebben a regényben és minden egyes tagját imádtam.

A történet néhol kissé kiszámítható volt, de más helyeken elég váratlan fordulattal rendelkezett ahhoz, hogy ez ne legyen gond. A utolsó mondat még mindig a fülemben cseng, és akárhányszor eszembe jut libabőrös leszek az izgatottságtól. Nyugodt szívvel jelentem ki, hogy ezt a könyvet BÁRKINEK ajánlom, még azoknak is, akiknek az első rész nem tetszett valamiért. Személyes kedvencem lett ez a történet és türelmetlenül várom a folytatást. 😊

Megtetszett? Rendeld meg!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése